Közélet

Gyászoló szülők: kevés az 1 év 4 hónap egy ember életéért

A hajdúnánási Józsi-Tóth házaspár fia, Gergő 2012 elején hajtott egy vágtató ménesbe. A vétkesek a szülők szerint túl enyhe büntetést kaptak - írja a Bors.

A Józsi-Tóth házaspár fia 2012. január elsején indult el otthonról a fővárosba, de nem érkezett meg. A szülőket a rendőrök értesítették Gergő haláláról – számol be a Bors. A lovak negyen kilóméteres sebességgel vágtattak a főút teljes szélességében, az egyik hajtó egy terepjáróval vezette fel az útra őket, ám nem adott egyértelmű vészjelzést – mondta el az édesapa a lapnak, aki hozzátette: télen, négy óra után már sötétedett, fia nem láthatta a lovakat és a hajtókon sem volt fényvisszaverő mellény.

Az állatok felülről robbantak az autó utasterébe, a tetőlemez a fiú mellkasára nyomódott, aki a helyszínen megfulladt.

Az édesanya elmondása szerint a segédhajtó elment a helyszínről, a lovak tulajdonosa marad, ő azonban csak az elhullott állatokat számolta ahelyett, hogy segítséget hívott volna. “Három perc alatt még megmenthető lett volna Gergő, de egyikük sem segített” – tette hozzá az édesanya. A házaspár szerint a több mint három éve húzódó per során a tettesek nem mutattak megbánást.

A Bors szerint a három embert foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják, a család ügyvédje szerint az eset kimeríti a halált okozó közúti veszélyeztetés fogalmát.

F. Istvánt 1 év 4 hónap, segédhajtóját 2 év fogházra ítélte elsőfokon a bíróság, F. Istvánná 10 hónap felfüggesztett börtönt kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik