Nagyvilág

Háborús bűncselekményt követtek el az oroszok

Ukrajna (Array)
Ukrajna (Array)

Cáfolhatatlan bizonyítékok utalnak a kelet-ukrajnai konfliktusban részes szembenálló felek súlyos háborús bűncselekményeire, köztük foglyok kínzására és jogi eljárás nélküli kivégzésére, áll az Amnesty International pénteken Londonban ismertetett jelentésében.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint e bűncselekményeket szinte napi rendszerességgel követik el mindkét oldalon.A jelentés szerint, amely az Amnesty International szakértői által volt foglyokkal készített interjúkra alapul, a sértettek súlyos, csonttöréses sérüléseket okozó verésekről, elektrosokkos kínzásról, tartós alvásmegvonásról számoltak be. Volt, akit késsel szurkáltak fogva tartói, másokat végtagjaiknál fogva a vallatóhelyiségek mennyezetére függesztettek fel kötelekkel.

Rendszeres a foglyok halálos fenyegetése, az orvosi ellátás megtagadása sürgős esetekben is, és gyakoriak a színlelt kivégzések.

A terepen elvégzett kutatás feltárta, hogy a foglyok megdöbbentő módszereket alkalmazó kínzása mindennapos gyakorlat; az Amnesty International által megszólaltatott volt őrizetesek “egybehangzó és elborzasztó” beszámolókat adtak a velük szemben tanúsított bánásmódról – áll a jelentésben, amelyet John Dalhuisen, a szervezet európai és közép-ázsiai programigazgatója állított össze.

Az ukrán hatóságoknak vizsgálatot kell indítaniuk a háborús bűncselekmények gyanúját felvető összes esetben, aktákat kell nyitniuk ezekről az esetekről, a szeparatista erők által elkövetett ilyen bűncselekményekről is bizonyítékokat kell gyűjteniük, és bíróság elé kell állítaniuk a felelősöket – áll az Amnesty International pénteki londoni állásfoglalásában.

Önkényes fogvatartások

A jelentés szerint az emberi jogi szervezet szakértői 33 volt fogollyal beszéltek, közülük 32 számolt be súlyos fizikai bántalmazásokról és egyéb visszaélésekről a szeparatista erők és a Kijev-párti csoportok részéről egyaránt.

Az Amnesty International közölte, hogy a volt foglyok beszámolóit bizonyítékokkal tudja alátámasztani, például a csonttöréses sérülésekről készített röntgenfelvételekkel, zúzódásokat, sebeket, ütlegelésből eredő foghiányt ábrázoló fotókkal és kórházi zárójelentésekkel. Két volt foglyot, akikkel a szervezet vizsgálói beszéltek, még az interjúk idején is kórházban ápoltak.

A sértettek közül 17 a szeparatista erők, 16 a Kijev-párti csoportok – katonai alakulatok és bűnüldöző hatóságok, valamint az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat – fogságában voltak. Az Amnesty International szerint legalább három olyan közelmúltbeli incidens dokumentálható, amelyben a szeparatista erők összesen legalább nyolc Kijev-párti katonát gyilkoltak meg.

Az Amnesty International bizonyítékai szerint mindkét oldal önkényesen fogva tart civileket, akik semmiféle bűncselekményt nem követtek el, fogva tartásuk egyedüli oka az, hogy a szembenálló oldalt támogatják. A szervezet vizsgálói beszéltek olyan civilekkel, akiket csak azért vettek őrizetbe és bántalmaztak, mert mobiltelefonjaikon az Euromajdan-megmozdulásokat, vagyis az európai uniós csatlakozás melletti és az akkori ukrán elnök, Viktor Janukovics elleni kijevi tüntetéseket ábrázoló fotók, vagy a szeparatista oldalhoz tartozó ismerősök telefonszámai voltak.

Az Amnesty International felszólította az illetékes ENSZ-szervezeteket, hogy sürgősen küldjenek tényfeltáró küldöttségeket Ukrajnába, azokra a helyszínekre, ahol őrizeteseket tartanak fogva a konfliktussal összefüggésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik