Nagyvilág

Oroszország a NATO miatt erősíti katonai jelenlétét a Krímben

putyin(960x640).jpg (putyin, )
putyin(960x640).jpg (putyin, )

Az észak-atlanti szervezetnél akkreditált orosz nagykövet szerint „amit teszünk, az valamennyi nemzetközi kötelezettségvállalással egybevág. Semmit sem sértünk meg.”

Alekszandr Grusko szerint „nincs olyan tiltás, hogy nem helyezhetünk el ott (a Krím félszigeten) bizonyos típusú fegyvereket”. Oroszország tavaly március végére egyoldalúan elcsatolta Ukrajnától a Krímet, miután orosz fegyveresek biztosítása mellett a területen népszavazást tartottak. A hivatalos adatok szerint a szavazók döntő többsége az Oroszországhoz való csatlakozásra voksolt.

Grusko azt mondta, Oroszország „részlegesen” fogja erősíteni katonai jelenlétét a Krímben abból kiindulva, hogy a NATO-tagállamok fokozzák tevékenységüket, és új erőket telepítenek az orosz határok közvetlen közelében. Hozzátette, hogy korszerűsíteni kell a Krím félszigetnél állomásozó orosz fekete-tengeri hadiflottát, minthogy azt korábban Ukrajna „minden módon akadályozta”.

Vlagyimir Putyin orosz államfő a Krím elcsatolásával kapcsolatosan adott több nyilatkozatában is elismerte, hogy Moszkva valóban tartott a NATO terjeszkedésétől, miután Kijevben hatalomváltás történt.

Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök januárban arról beszélt, hogy az orosz hadsereg alapvetően a tavaly Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten, a NATO-tagállamok közé ékelődő Kalinyingrádi területen és az Északi-sarkvidéken erősíti harci képességeit.

Oroszország NATO-nagykövete az ukrajnai válsággal kapcsolatban kifejtette, hogy az észak-atlanti szervezet azért állítja be Oroszországot a Donyec-medencei fegyveres összetűzésekben érintett félnek, hogy Moszkvát a minszki megállapodások végrehajtásának elodázásával vádolhassa.

Alekszandr Grusko arról is beszélt a Ria Novosztyinak: egyelőre nem látszik, hogy a NATO fel akarná újítani a közös projekteket Oroszországgal. Szerinte a szervezet „lábon lőtte magát” azzal, hogy megszakította az együttműködést Moszkvával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik