Nagyvilág

Rendkívüli állapotot hirdettek Fergusonban

ferguson(1)(960x640).jpg (Array)
ferguson(1)(960x640).jpg (Array)

Erőszakos cselekményekbe torkollott a megemlékezések, amit annak az első évfordulóján tartottak, hogy az amerikai városban egy fehér rendőr lelőtte a fegyvertelen, afroamerikai, tizenéves Michael Brownt.

“Nem tűrjük az erőszakcselekményeket egy olyan városban, amely az elmúlt év során olyan fáradhatatlanul dolgozott a saját újjáépítésén és megújulásán” – közölte hétfőn Steve Strenger, a St. Louis megyei közigazgatás vezetője.

Az ügyészség hétfőn rendőrök elleni támadás miatt vádat emelt a 18 éves afroamerikai Tyrone Harris – Michael Brown egyik közeli barátja – ellen, aki előző éjjel rálőtt a hatóság embereire. Harris apja a hivatalos állásponttal szemben azt állította, hogy fia fegyvertelen volt, véletlenül keveredett két ellenséges csoport konfliktusába, és éppen menekülni próbált, amikor a rendőrök megtámadták.

St. Louisban a nap folyamán egyébként többtucatnyi tüntetőt előállítottak, akik megpróbálták elállni a szövetségi bíróság bejáratát és az előítéleteken alapuló rendőri eljárás gyakorlatának megszüntetését követelték. Megbilincselve vezették el Cornel West emberi jogi aktivistát, a Princetoni Egyetem emeritus professzorát is.

Jon Belmar, St. Louis megye rendőrfőnöke szerint azok az emberek, akik a vasárnapi békés tiltakozásokat követően, sötétedés után lövöldözni kezdtek, nem tüntetők, hanem bűnözők voltak. Ezenfelül egy 17 és egy 19 éves fiatalt hétfőre virradóra egy autóból lőttek meg annak az emlékhelynek a közelében, amelyet Brown halálának helyszínén hoztak létre. Bár mindketten mellkasi sebesülést szenvedtek, egyikük állapota sem életveszélyes.

A vasárnapi és hétfő hajnali zavargások során legkevesebb három rendőr is megsérült. Egyiküket téglával arcon dobták, két másikat pedig paprikaspray-vel fújtak le.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik