Nagyvilág

Felakasztottak Pakisztánban egy állítólag még kiskorúként halálra ítélt férfit

A férfi elfogásakor nem tudta igazolni életkorát: a hatóságok állítása szerint 23 éves volt, családja viszont azt mondja, mindössze 17.

A nemzetközi tiltakozás ellenére kivégezték kedden hajnalban Pakisztánban azt a férfit, aki 2004-ben megölt egy hétéves fiút, és ezzel családja szerint 14 éves korában, iskolai dokumentumai alapján 17 esztendősen, a kormány szerint viszont 23 évesen követett el gyilkosságot. A kivégzés módja akasztás volt. Az elítéltet, Safkat Husszeint utoljára hétfőn este látogathatta meg családja. Anyjának nem volt pénze az utazásra, így nem tudott elbúcsúzni fiától, akihez a 11 évnyi raboskodás alatt mindössze egyszer tudott elmenni.

A halálos ítélet végrehajtását előzőleg négyszer is elhalasztották törvényességi aggály miatt, mivel a gyilkos – családja szerint – tette elkövetésekor még kiskorú volt. Pakisztánban tiltja a törvény olyan bűnös kivégzését, aki letartóztatásakor még kiskorú, ilyen esetben legfeljebb életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható. A pakisztáni kormány a halálos ítélet végrehajtásának szükségességét azonban azzal magyarázta, hogy Safkat Husszein 23 éves volt őrizetbe vételekor, amelyre közvetlenül a gyilkosság után került sor. Az elítélt kora körüli bizonytalanság abból adódik, hogy a család – Husszein ügyvédei szerint – nem tudott életkort igazoló dokumentumokkal szolgálni.

Megégethették?

Husszein ügyvédei és családtagjai ezenkívül azt állítják, hogy a rendőrség kínzással – egyebek közt körömletépéssel – csikarta ki a beismerő vallomást. A férfi fivére szerint máig látszanak égésnyomok testvére testén.
Pakisztánban nem ritka, hogy kínzással vádolnak meg rendőröket. Mind pakisztáni, mind pedig nemzetközi emberi jogi szervezetek hevesen bírálták az ítéletet.

Pakisztán 2008-ben leállította a halálos ítéletek végrehajtását és egészen tavaly decemberig szüneteltette is. Azóta viszont már csaknem kétszáz elítélt végezte bitófán. A halálbüntetés “újraélesztését” tálib fegyveresek tömegmészárlását követően rendelte el a pakisztáni kormány: a terroristák egy iskolában megöltek 150 embert, nagyrészt gyermeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik