Nagyvilág

Jövendőmondás miatt küldenek börtönbe egy amerikai nőt

Egy nagyon ritkán alkalmazott törvény alapján emeltek vádat a 37 éves nő ellen.

Akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatott volna egy philadelphiai nő, aki ellen 55 rendbeli jóslás vádjával indítottak eljárást a helyi hatóságok – jelentette a helyi sajtó. April Uwanawich azonban megúszta egy évig tartó börtönnel, miután hétfőn egy vádalku részeként bűnösnek vallotta magát négyrendbeli jóslás vádjában egy pennsylvaniai megyei bíróságon. Ezen felül tízezer dollárnyi pénzbüntetéssel sújtották, valamint szabadulás után fél évig házi őrizetben kell maradni, amiért pénzért jövendőmondásokat végzett.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a nő ellen korábban is vádat emeltek jövendőmondás miatt, de azokban az esetekben végül nem találták bűnösnek a ritkán alkalmazott jóslásellenes törvény megszegéséért. Ugyanakkor két alkalommal is bűnösnek vallotta magát más ügyekben. 2009-ben 23 ezer dollárt csalt ki egy nőből, azt ígérve, cserébe eltünteti a rá mondott átkokat, 2011-ben pedig 35 ezer dollárt szedett ki egy másik nőből, hogy „eltávolítsa a feje felett lévő sötét fellegeket”.

A mostani ügyben a vád szerint több tízezer dollárt gombolt le egy nőről, aki két éven keresztül járt hozzá, hogy megszabadítsa őt a gonosz szellemektől, ártó bűbájoktól. Áldozatát még arra is rávette, hogy hagyja abba a mentális betegségeire felírt gyógyszerek szedését, és helyette a tőle vásárolt „gyertyákkal, olajakkal, parfümökkel és kristályokkal” tartsa távol a gonosz szellemeket.

Pennsylvania állam büntetőtörvénykönyve tiltja, hogy pénzért jóslásokat végezzenek az emberek, de a több évtizedes jogszabály alapján csak nagyon ritkán indítanak eljárást az államban. A helyi lapokban megjelent beszámolók szerint annyira nem szoktak jövendőmondás miatt vádat emelni, hogy nincsen nyoma annak, a fellebbviteli bíróságok bármikor is foglalkoztak volna egy ilyen üggyel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik