Michael Fallon a londoni alsóház csütörtöki vitanapján kijelentette: az Iszlám Állam terjeszkedését „a válaszlépések lehetséges legteljesebb körével” kell megakadályozni, és „erősen indokolt”, hogy Nagy-Britannia ennek érdekében az eddigieknél többet tegyen Szíriában is.
Fallon szerint az Iszlám Állam további terjeszkedését „annak közvetlen forrásánál”, vagyis Irakban, Szíriában és Líbiában kell megakadályozni. Hozzátette: a brit kormány tudja, hogy az Iszlám Állam tevékenységét Észak-Szíriában szervezik és onnan vezénylik.
