Nagyvilág

Lejtőn a spanyol szélsőbalosok

pablo iglesias (Array)
pablo iglesias (Array)

Egyre kevesebben támogatják a Podemos nevű spanyolországi radikális baloldali pártot, amelyet a Görögországban kormányzó Sziriza megfelelőjeként emlegetnek.

Ez derült ki a GAD3 közvélemény-kutató cég legfrissebb felméréséből, amelyet vasárnap közölt az ABC című konzervatív napilap. A Podemos, amely másfél éve alakult és az idei május végi helyhatósági választásokon elért eredménye alapján már a harmadik erőnek számít a spanyol politikában, elvesztette támogatóinak több mint a felét.

A felmérésben megkérdezettek válaszai alapján, ha most lennének a parlamenti választások Spanyolországban, a Podemos 41 képviselői helyet szerezne. Fél évvel ezelőtt még 89 képviselője jutott volna be a törvényhozásba.

A Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt vezeti a pártok népszerűségi listáját, de most eggyel kevesebb helyet kapnának a parlamentben a kutatás szerint. Januári támogatottságuk alapján 132 képviselőt küldhettek volna a törvényhozásba, a júliusi eredmény 131 mandátumot eredményezne. Javul viszont a szocialista párt (PSOE) népszerűsége. Fél éve 80 parlamenti helyük lett volna, most 106-ot szereznének.

Látványosan növekszik a magát középpártnak nevező, az országos politikába alig több mint fél éve bekapcsolódott katalán Ciudadanos támogatottsága. Januárban 11, most júliusban már 32 képviselői helyhez juttatták volna őket a választók.

A napilap szerint az eredmények alapján egy PP-Ciudadanos koalícióval képzelhető el a kormányzás a következő ciklusban. A két pártnak együtt több képviselője lenne mintha a két baloldali párt lép szövetségre, ahogy az a helyhatósági választásokat követően több helyen meg is történt. A konzervatívok hiába nyerték meg a májusi választást több régióban és városban, a PSOE és a Podemos együttműködésre lépett, így többséget alkot és átvette az irányítást. Szakértők szerint a kormánypártnak a legnagyobb félelme az, hogy ez megismétlődik a parlamenti választásokon is.

A 350 fős spanyol törvényhozásban jelenleg 185 képviselővel abszolút többsége van a Néppártnak. A parlamenti választásokat év végén, novemberben vagy decemberben, tartják majd Spanyolországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik