Nagyvilág

Rojtosra bombázza a kurdokat Törökország

kurdok (Array)
kurdok (Array)

Még a barlangjaikból is kibombázzák a kurd felkelőket a törökök, akiket az sem érdekel, hogy ezek a barlangok egy másik szuverén ország területén vannak.

Légicsapások sorozatát mérte a török légierő a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szervezet állásaira Észak-Irakban – jelentette a Habertürk török tévécsatorna szerdán. A hat célpontot támadó légi hadműveletet kedd este indították, és egész éjjel tartott. A hadműveletben a török légierő tizenöt F-16-os vadászbombázója vett részt, amik a Diyarbakir tartománybeli támaszpontról szálltak fel.

A légicsapások a kurd szervezet észak-iraki Kandil-hegységben található támaszpontjait és kiképzőtáborait érték. A gépek különleges bombákat vetettek be a földalatti célpontok ellen. Az egyik lebombázott létesítményben tartózkodott Cemil Bayik, a PKK magas rangú vezetője – közölte a Habertürk. Egy név nélkül nyilatkozó kormánytisztviselő elmondta, hogy ez volt a kurdok elleni legsúlyosabb légicsapás-sorozat az eddigiek közül. A PKK közeli Firat News hírügynökség is megerősítette a bombázást.

A Habertürk hozzátette, a légierő korábbi támadásaiban mintegy 200 lázadó vesztette életét, a mostani művelet halottainak a számáról nincsenek információk. A PKK állásain kívül a vadászgépek több titkos fegyverraktárt is megsemmisítettek. A bombázás eredményességét a hadművelet befejeztével az érintett területekre küldött drónok felvételei alapján állapították meg.

A kurdok visszavágnak

Törökország múlt hét péntekén indított légi hadjáratot az Iszlám Állam (IÁ) ellen, ám legalább akkora lendülettel a PKK észak-iraki létesítményeit is támadni kezdte. A kurd mozgalom szerint a török légicsapásokkal értelmét vesztette a 2013 óta fennálló tűzszünet, bár hivatalosan még nem rúgta fel az egyezményt. Recep Tayyip Erdogan török elnök azonban kedden kijelentette: lehetetlen továbbvinni a békefolyamatokat azokkal, akik fenyegetést jelentenek “nemzeti egységünkre és testvériségünkre”.

Az Anadolu török hírügynökség arról számolt be, hogy a PKK fegyveresei kedd este rendőrök és igazságügyi tisztviselők szállásaira lőttek rakétákkal az iraki határ menti Hakkari tartományban. Ugyanezen a napon a tartományban egy török katona megsebesült, amikor házilag készített bomba robbant a kocsija mellett. Fegyveresek szintén megtámadtak és megöltek egy katonát.

A Bugün török napilap szerint Diyarbakir tartományban feltételezhetően a PKK fegyveresei elraboltak egy rendőrtisztet a Diyarbakir-Bingol autópályán. A férfi családjával utazott, amikor a kurd felkelők feltartóztatták. A napilap megjegyezte azt is, legalább két gyerek és egy rendőr sebesült meg a PKK támadásában a délkeleti Sirnak tartományban. A török parlament szerdán tanácskozik a kurd lázadók és az IÁ elleni hadjáratról, valamint Erdogan keddi javaslatáról, miszerint függesszék fel a “terrorista csoportokkal” kapcsolatban álló politikusok képviselői mentelmi jogát.

Irak bepipult

Eközben az iraki parlament határozatban szólította fel szerdán a török kormányt, hogy szüntesse be az iraki területen lévő célpontok elleni légitámadásokat. A dokumentumban kiemelik, hogy a török légierő berepülései megsértik Irak szuverenitását. A határtérség elleni török bombázások súlyos kárt okoztak iraki állampolgárok tulajdonában, és áldozataik vannak a helyi lakosság körében is. A parlament figyelmeztetett, hogy a hasonló cselekmények folytatódása “a lehető legkedvezőtlenebbül befolyásolja a Bagdad és Ankara közötti kapcsolatokat”.

Az iraki parlament támogatásáról biztosította az Iszlám Állam terrorista szervezet elleni fellépéseket, de egyben követelte, Törökország hozzon meg minden szükséges intézkedést, hogy fegyveresek ne léphessenek át a török határon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik