Nagyvilág

További merényletek várhatóak Egyiptomban

iszlám állam (Array)
iszlám állam (Array)

Nem zárható ki, hogy Egyiptomban is sor kerül, akár a turisták által látogatott helyeken is további iszlamista merényletekre, vélekedett Rostoványi Zsolt iszlám szakértő az M1-en.

A szakember, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár csütörtökön hírszerzési információkra hivatkozva arra figyelmeztetett, további terrorista merényletek várhatók nemcsak Tunéziában, hanem Egyiptomban is. A tunéziai merényletről itt írtunk részletesebben.

Rostoványi Zsolt elmondta: az Iszlám Államnak az a célja, hogy gyengítse a hagyományos államokat a Közel-Keleten, és a turisták elriasztásával komoly károkat okozzon az országoknak. A térségben a nagyhatalmak által meghúzott határok mentén ugyanis mesterséges államok alakultak ki, és ezek felbomlása zajlik most – magyarázta a helyzetet a szakember.

Hozzátette: az Iszlám Állam ezt a folyamatot gerjesztve, kihasználva saját állam, közigazgatás és közszolgáltatások kialakításán, megerősítésén dolgozik. Ebben a helyzetben számolni kell azzal is, hogy hosszú távon fennmarad a szervezet – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy Egyiptomban az elmúlt évtizedekben többször volt merényletek idegenforgalmi központokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik