Élet-Stílus

Hozzámegy a tűzoltóhoz, aki megmentette az életét

A 24 éves nő élete szerelmét köszönheti annak, hogy gimnazista exe 32-szer megszúrta őt.

Amikor 2012-ben kiderült, hogy felvették az ország egyik legnagyobb egyetemére, a most 24 éves floridai lány, Melissa Dohma komoly dilemma elé került: vagy szakít barátjával, vagy együtt marad vele, és vállalja a mindkettőjük számára megterhelő távkapcsolatot. Melissa végül a megérzésére hallgatott, és úgy döntött véget vet a kapcsolatnak, amit közölt a barátjával, Burtonnel is.

Melissa ma már azt mondja, álmában sem gondolta volna, hogy a hír ennyire megrázza majd volt kedvesét. Mint kiderült, Burton ezt követően sokáig könyörgött Melissának, hogy fogadja őt vissza, de a lány hajthatatlan maradt egy dolgot leszámítva: beleegyezett, hogy találkozik a fiúval egy utolsó ölelés idejére, ami nagy hiba volt.

Burton ugyanis a találkozón késsel rontott a fiatal lánynak és 32-szer megszúrta őt. A támadást követően egy járókelő talált rá a vérbe fagyott lányra. Azonnal segítséget hívott, akik néhány perc múlva a helyszínre érkeztek. Elsőként Cameron Hill, tűzoltó, aki ekkor látta először Melissát: összeverve, törött koponyával, csuromvéresen. Mindent megtett, hogy a lány állapotát stabilizálja, de mint mondja, még így se volt biztos benne, hogy túléli a támadást. “Az esetek többségében ennyi szúrt seb szinte biztosan halálos” – nyilatkozta az Inside Edition című lapnak.

Melissa ennek ellenére nem csak hogy túlélte a támadást, de ráadásul újra szerelembe is esett. Méghozzá a férfivel, aki azon a rettenetes éjjelen elsőként a segítségére sietett. A pár most, három évvel döntött úgy, hogy hivatalosan is összeköti az életét: Cameron Hill egy baseball meccs kezdő dobása és egy stadionnyi ember előtt kérte meg Melissa kezét, aki természetesen azonnal igent mondott.

Nézze meg a lánykérést videón is:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik