Élet-Stílus

Felgyújtotta barátnőjét, hogy ne tudja megcsalni soha, senkivel

A nő agyi sérüléseket is szenvedett, amikor lángolva kiugrott háza ablakán. A tragédiából azonban megerősödve került ki.

„Lehet, hogy megégtem, de nem törtem össze” – jelentette ki a 32 éves brit nő a Daily Mirrornak adott interjújában. Becky Major a lapnak elmondta: már csak azért is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy normális életet éljen, hogy megmutassa az őt majdnem megölő McArthurnak, hogy nem sikerült összezúznia a lelkét.

Major alig több mint egy éve járt a nála hét évvel idősebb férfival, amikor McArthur benzint locsolt rá, majd felgyújtotta, azért, hogy a nő ne tudja senkivel se megcsalni. „Most megtanulod a leckét”. Major elmondása szerint ezt üvöltötte, amikor előkapott egy benzineskannát, és a fejére öntötte annak tartalmát. A nő a fürdőszobába rohant, hogy egy törülközővel letörölje magáról a szemét égető folyadékot, de a férfi berontott, és a kanna maradékát is ráöntötte. Majd kiment a házból.

A nő ekkor kiment a benzingőzzel teli nappaliba, majd a következő pillanatban az egész szoba lángra lobbant. „A bőröm, a hajam, a ruháim és még a levegő is égett. Azt hittem meg fogok halni” – idézte fel a rémisztő pillanatot a nő a Mirrornak. Végül csak az első emeleti ablakból kiugorva tudta megmenteni az életét, a férfi ugyanis bezárta a felgyújtott lakásba.

 
Becky Major
Fotó:Daily Mirror 

Major a kávéasztallal törte ki az ablakot, majd kivetette magát. A még akkor is lángoló nőt a szomszédok oltották el. Kórházba szállították, ahol hetekig mesterséges kómában tartották Majort, akinek teste negyven százalékát borították égési sérülések. Emellett a zuhanás miatt betört a koponyája, több másik csontja és agysérülést is szenvedett, ami miatt máig a mindennapi életét nehezítő memóriazavarokkal küzd.

Bőrét még mindig három óránként be kell kennie, és kötéseket hord ruhája alatt, de szerencséjére az arca nem égett meg, mert a törülközővel felitatta az oda jutott benzint. Major ezek ellenére kijelentette: nem vesztette el a reményt, hogy egy nap találkozik valakivel, és családot alapítanak.

A nő barátját januárban 15 évig tartó börtönbüntetéssel sújtották tette miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik