Az amerikai tinédzser megrázó, egyben elgondolkodtató történetét édesanyja, Cortnie Stone osztotta meg a Facebookon – írta a Pix11.
Mint írta, Gavin Asperger-szindrómája miatt kemény munkával, évek leforgása alatt tanulta meg, hogy miként viselkedhet társaságban: mi az, amit szabad neki és mi az, amit nem.
A srácot egy éjjel erőszakos fiatalokból álló banda verte össze-vissza az utcán csak amiatt, mert furán viselkedett. A csapat vezetője ráadásul nem is ismerte a fiút és nem is kérdezett tőle semmit.
Pedig az édesanya szerint Gavint elcsalták, hogy talákozzon valakivel. Majd körbeállták és ütötték, amíg el nem terült a járdán. A tininek betört az orra, agyrázkódást szenvedett és véraláfutás keletkezett a szeme körül. Maradandó sérülése szerencsére nem lett, de támadóinak így is súlyos következményekkel kellett volna szembenézniük.
Gavin a sebek ellenére elutasította, hogy vádat emeljenek kegyetlen kínzói ellen. A fiú alkut ajánlott. A hatóságoktól annyit kért, hogy kötelezzék támadóit egy esszé megírására az Asperger-szindrómáról, illetve egy 20 perces videó megtekintésére, amelyet ő maga rögzített. Gavin ebben elmondta saját verzióját a támadásról, illetve azt, hogyan élte meg a történteket.
Ő és édesanyja is reméli, hogy a zaklatók a pár hónapos börtönbüntetés helyett így életre szóló leckét kaptak.