Szórakozás

Két évvel Cipő halála után sincs béke a Republicnál

Még a 25 éves évforduló kedvéért sem tudnak megegyezni bizonyos kérdésekben a Republic eredeti tagjai.

Fennállásának 25 éves jubileumát ünnepli szeptember 19-én a Republic. A tagok már nagyon készülnek az eseményre, amely a legendás zenekar negyed évszázados életművének állít emléket. Felvetődik a kérdés, vajon ott lesz-e velük Tóth Zoltán, aki Cipő két évvel ezelőtti halála után vált ki az együttesből, ugyanis nem értett egyet azzal, hogy a többiek Republic néven folytatják.

“Zoli 23 évig tagja volt a Republic zenekarnak. Ott a helye mellettünk, szívesen játszanánk vele ezen az ünnepen. Az csak Zoli döntésén múlik, rajta áll, hogy ott lesz-e velünk a színpadon” – mondta a Blikknek Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa és jelenlegi énekese.

Zoltán azonban nem kér ebből. A lapnak elmondta: Cipő nélkül nem áll színpadra egy Republic nevezetű zenekarral, ez nála morális kérdés. Hozzátette, hogy ha más néven lépnének színpadra az egykori társak, esetleg meggondolná, hogy együtt zenéljen velük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik