Szórakozás

Eltemették Haás Vander Pétert

Az 52 évesen elhunyt színészt szerda délután búcsúztatták el.

Haás Vander Péter mindössze 52 éves volt, amikor július 13-án meghalt. Egy hirtelen jött betegség gyengítette le. A legendás szinkronszínészt, színészt augusztus 5-én, szerda délután kísérték utolsó útjára, hamvait a Fiumei úti Sírkert szóróparcellájában helyezték végső nyugalomra.

Többek között Hirtling István, Körtvélyessy Zsolt, Forgács Gábor, Mérai Katalin, Gáspár Kata, Verebes Linda és férje, Pindroch Csaba is megrendülve vettek részt a temetésen. Az özvegy Szabó Ágnes és az elhunyt színész lánya, Haás Vander Zsófia zokogva fogadták a részvétnyilvánításokat.

A Jászai Mari díjas művész legjobb barátja, Háda János beszédet is mondott a búcsúztatón, a Borsnak pedig így nyilatkozott: “Nem hagyjuk feledésbe merülni a nevét, minden évben meg fogunk emlékezni a halála napjáról, de egyelőre még nem tudjuk feldolgozni azt az űrt, amit maga után hagyott.”

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik