Napok óta Demcsák Zsuzsa és új szerelme, a félig svéd származású Sebastian az egyik fő téma – még a celebek körében is. Ezt szépen példázza, hogy a műsorvezető minap megosztott fotója alatt több ismert embertől való hozzászólás is olvasható.
Pachmann Péter egy nagybetűs “lájkkal” örül kolléganője boldogságának; Náray Tamás szintén örömét fejezi ki, emellett azonban egy “bújjatok el” félmondattal inti Zsuzsát óvatosságra. Bódi Margó is gratulált.
“Jaj de joooo látni, ezt a boldogságot. Ha nem próbálod meg , nem jössz rá sosem , hogy Ő az igazi vagy sem” – olvasható a komment, amit aztán a Bódi házaspár a Borsnak szóban is megerősített.
Fotó: Fem3 Café
“Csak akkor tudja majd meg, mi lehet ebből a szerelemből, ha megpróbálja” – véli Guszti, Margó pedig saját házasságához hasonlót kíván Demcsák Zsuzsáéknak is.
“Zsuzsa nagyon jó emberismerő, okos, értelmes nő. Ezzel a csávóval biztos nem nyúl mellé! Úgyhogy azt kívánjuk neki, hogy legyen ez a szerelem igaz, éppen annyira, mint a miénk.”
Demcsák Zsuzsának jólesnek a biztató szavak: “Köszönöm mindenkinek, aki aggódik értem vagy értünk! Azoknak még inkább, akik sok boldogságot kívánnak!” – írja az ominózus kép alatt kommentben.