Belföld

Trócsányi a Balkánra figyel, és a cigányokkal védekezik

trocsanyi(960x640).jpg (Array)
trocsanyi(960x640).jpg (Array)

Magyarországnak a Balkánra kell összpontosítania, és a romaintegráció miatt nem tudunk gazdasági menekülteket fogadni – nyilatkozta az igazságügyi miniszter a berlini tárgyalásairól az InfoRádiónak.

“Nekünk a balkáni régió a prioritásunk. Nálunk nem a Földközi-tenger a probléma, hanem a balkáni országokból érkező menekültáradat” – mondta Trócsányi László az InfoRádiónak.

Trócsányi László elmondta: minden országnak megvan a maga specifikuma. Azt is figyelembe kell venni, amikor migrációról beszélünk, hogy mik az egyes országoknak a sajátosságai. Nagyon komoly munka, amit a kormány végez a roma felzárkóztatás ügyében. Ez egy nagyon fontos feladat, amit a kormánynak meg kell tennie – fogalmazott az igazságügyi miniszter.

Mint azt korábban megírtuk német vendéglátóinak az igazságügyi miniszter elmondta a halálbüntetéssel kapcsolatban nem készülnek jogi lépések. Emellett a magyarországi romák is előkerültek a tárgyalás során.

„Az Európai Unió nem tudja megoldani a területére érkező gazdasági migránsok gondjait, a menekülthullám kezelésében pedig figyelembe kell venni a tagországok helyzetét és teherbíró képességét, Magyarország esetében mindenekelőtt azt a tényezőt, hogy a roma integráció ügye elsődleges” – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter Berlinben, a német kormány képviselőivel folytatott tárgyalásain.


Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik