Belföld

Nem is akarnak termelni az állami földpályázat nyertesei

Sokan csak a területalapú támogatást markolják fel, míg azok, akik számára létkérdés lenne a föld, hoppon maradtak. Az LMP ígéri: nem hagyják békén a tétlen földbirtokosokat.

El kell venni az állami pályázaton elnyert földet azoktól, akik nem művelik, csak a támogatást veszik fel utána – mondta hétfőn Bábonymegyeren Sallai R. Benedek, az LMP képviselője. Tízhektárszámra találni ilyen műveletlen földeket Somogyban – mondta a politikus a Sonline.hu-nak.

A képviselő azokat a gazdákat látogatta meg, akik hoppon maradtak az állami földbérletpályázatok során. „Vadrozs, árvakelés, pázsitfű” – mutogatta egyikük, hogy milyen gyomnövények teremnek az egyik jókora területen, aminek felé se nézett az új gazdája. Sallai szerint május közepén már látszódnia kellene, hogy ki mit akar kezdeni a földekkel.

A honatya szerint csak arra lehet következtetni, hogy a nyerteseket kizárólag a területalapú támogatás felmarkolása érdekli. Pedig szerinte a helyi gazdaságot a termőföldre kellene alapozni. Az LMP-t nemcsak Somogyból, hanem Fejérből vagy Hajdú-Biharból is sorra keresik meg azzal, hogy például ezer birkás gazdák maradtak föld nélkül – volt, ahol a nyertes azt mondta, legeltessenek tovább nyugodtan, mert ő nem akar ott semmit csinálni.

Mindezek miatt úgy látják, itt az idő, hogy a nemzeti földalapkezelő összevesse a pályázati nyertesek terveit a valósággal. „Azt írták a pályázataikba, azért kapták a pontokat, hogy üresen hagyják a földet? Hol a munkahelyteremtés, az élelmiszer-előállítás?” – kérdezte Sallai. Szerinte a parlagon hagyott földeket vissza kell venni és odaadni olyan gazdáknak, akik számára létkérdés a termelés.

Sallai szerint a földjüket parlagon hagyó gazdák ne számítsanak arra, hogy békén hagyják őket: kamerával felszerelkezve fogják járni az országot és ahol a pályázati nyertesek nem művelik a földjeiket, ott bejelentést tesznek, abban bízva, hogy határozott lépéseket tesznek az illetékesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik