Sport

Asafa Powell megsérült Rabatban

A marokkói atlétikai verseny legnagyobb sztárját, Asafa Powellt csak bicegni láthatta a közönség, miután a jamaicai futó a 100 méter rajtja után 20 méterrel megsérült.

A korábbi világcsúcstartó sprinterrel a lehető legrosszabbkor történt az eset, mivel három hét múlva a jamaicai bajnokságon kell rajthoz állnia, amelyen az első három (vagy négy) között kell végeznie ahhoz, hogy indulhasson a tegui világbajnokságon.

Powell ugyanakkor nem izgatja magát a térdsérülés miatt, mert szerinte nincs komolyabb baja, csak meghúzódott az ín térdében:

“Nem aggódok, mert biztosan rendben leszek a vb-válogatóra” – nyilatkozta a 28 éves világbajnoki harmadik vágtázó. “Elővigyázatos voltam, ahogy éreztem egy kis húzódást, lelassítottam, nem erőltettem tovább.”

A rabati 100 méteres döntő:

A jamaicai válogatón minden bizonnyal a női és férfi 100-on is óriási harc lesz a csapatba kerülésért. Mindkét nem versengésében némileg könnyíti a helyzetet, hogy a férfiaknál Usain Bolt, a nőknél pedig Shelly-Ann Fraser a vb-címvédő jogán ott lehet a dél-koreai városban, így az ő kingstoni helyezésüket nem kell majd figyelembe venni.

Powell látszólagos nyugalma ellenére azért minden bizonnyal izgulhat azért, hogy teljesen felépül-e, mert sérülten szinte elképzelhetetlen, hogy megfelelő helyen végezzen. Mindent elmond ugyanis a helyi rivalizálásról, hogy a jamaicai ranglistát jelenleg Steve Mullings vezeti 9.80 mp-cel, Bolt 9.91-gyel a második, az idén 9.93 mp-ig “jutott” Powellt pedig még Nesta Carter is megelőzi (9.92 mp), de Michael Frater (9.94 mp) csak egy, Nickel Ashmeade (9.96 mp) pedig három századdal van mögötte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik