Bosnyákovits Tünde a megyei védelmi bizottság rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, a rendőrség kedden értesítette a tisztiorvosi szolgálatot arról, hogy több szír határsértőnél hasmenéses tünetek jelentkeztek. Az érintettek a gyermek fertőző, illetve a felnőtt sürgősségi osztályra kerültek.
A Szegedi Tudományegyetem gyermek-egészségügyi központjában jelenleg 18 gyermeket kezelnek a civil páciensektől elkülönített épületszárnyban, közülük négynek volt véres széklete. Valamennyien jól vannak, egyharmaduk várhatóan már ma elbocsátható a kórházból – tudatta a szakember. A tünetek bakteriális fertőzésre utalnak, de a vizsgálatok eredmény még nincs meg, csupán egy gyerek mintája lett rota vírusra pozitív.
Az egyetem sürgősségi osztályára két felnőtt nő és három férfi került, mindannyiuknak kielégítő az állapota – közölte a főorvos.
A járványügyi szabályoknak megfelelően a betegekkel érintkező 44 határsértőt elkülönítették – mondta Bosnyákovits Tünde.