Lehetővé tenné a kormány a háziorvosok számára, hogy közpénzből vegyék meg a praxisjogot, vagyis nem kellene előzetesen vagyont gyűjteniük ahhoz, hogy praxishoz jussanak, a betegek ellátásáért járó összegből finanszírozhatnák a vásárlást.
A Népszabadság azt írja: jelenleg 240 tartósan betöltetlen körzet van, 100-110 helyen több mint egy éve nincs állandó orvos. A többi, mintegy hatezer körzetben dolgozó orvos harmada nyugdíjas vagy a nyugdíjkorhatár közelében van. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár azt mondta: a kormány azt akarja, hogy minél több fiatal orvos érezze vonzó pályának a háziorvoslást, ezt a célt szolgálja az is, hogy az OEP-bevételből lehessen praxisvásárlást finanszírozni. A tervek szerint a patikusokéhoz hasonló hitel- és kamattámogatást is adnának a fiataloknak.
Az Alapellátók Országos Szövetségének elnöke a tervekről azt mondta: az államnak jó célok érdekében joga van a megszokottól eltérő eszközöket alkalmazni, az pedig, hogy a lakosságnak legyen háziorvosa, fontos. Most évente 40-50 praxis cserél gazdát meglehetősen nyomott áron, átlagosan 12 millió forintért.