Belföld

Bulgária: halogatott privatizáció, amerikai fenyegetés

Pénteken az amerikai kormány is megfenyegette Bulgáriát, hogy rossz kép alakul ki róla, ha nem véglegesíti a megállapodást az Advent befektetési alappal a bolgár távközlési vállalat (BTC) eladásáról.

“A BTC-ügy próbaértékű az amerikai befektetők számára általában, és szeretném hangsúlyozni: nagyon komoly próbaértékű.” Az idézett mondat az Egyesült Államok szófiai nagykövetétől, James Pardewtól származik, aki a Trud című bolgár lapnak nyilatkozott, remélve, hogy ezzel hozzájárul a bolgár távközlési cég privatizációs sikeréhez, természetesen amerikai részről.

Pardew közölte, hogy az Advent részt vett és nyert a BTC pályázatán, átlátható, tisztességes körülmények között. “Úgy véljük stratégiai fontosságú a szerződést megkötni az Adventtel. Ez megmutathatná, hogy az amerikai vállalatoknak érdemes idejönniük, jó üzletek reményében” – hangsúlyozta a nagykövet. Emlékeztetett rá, hogy az amerikai cégek 1989 óta 290 millió dollárt fektettek be Bulgáriában, miközben több mint 7 milliárd dollárt vittek Magyarországra.

Két héttel ezelőtt a londoni székhelyű, amerikai Advent befektető-társaság már maga is megfenyegette a bolgár kormányt, hogy ha végül nem nekik adják el a BTC távközlési vállalatot, akkor Bulgáriáról rossz kép fog kialakulni a külföldi befektetőkben.

Az Advent márciusban, miután a török Koc Holdingot legyőzve megnyerte a pályázatot, előszerződést írt alá a bolgár privatizációs ügynökséggel a BTC 65 százalékának megvásárlásáról 210 millió euróért, 50 millió eurós tőkeemelésért és öt év alatt 700 millió euró beruházásért. A Koc Holding és partnerei 185 millió eurót kínáltak a 65 százalékért.

Márciusban a bolgár kormány már visszavont egy másik privatizációt, a Bulgartabak dohánymonopólium eladását egy Deutsche Bank vezette konzorciumnak, pénteken pedig májusra halasztotta a döntést a DSK bank privatizálásáról, a pénzügyminiszter távollétére hivatkozva. A DSK bankra a magyar OTP Bank és az osztrák Erste Bank adott be kötelező érvényű ajánlatot. Az OTP 311 millió eurót, az Erste 293 millió eurót ajánlott.

Bulgáriában az ellenzéki pártok, a szakszervezetek és hivatalos személyek is ellenzik a BTC távközlési vállalat értékesítését, mert elégedetlenek a kialkudott árral. Szerintük az eladást el kell halasztani jobb időkre, mert a távközlési részvények mostani, világszerte tapasztalható gyengesége közben jobb ár aligha érhető el. Plamen Petrov közlekedési és szállítási miniszter is kijelentette néhány hete, hogy a megállapodás hátrányos Bulgária számára. A szakszervezetek azért is tiltakoznak, mert az Advent elbocsátásokat tervez. Az Advent – a sikerben reménykedve – az elmúlt hetekben csökkentette az elbocsátani tervezettek számát – korábban 16 ezresre akarta csökkenteni a létszámot a BTC-nél a mostani 24 800-ról, de újabban 18 300-es összlétszámot is elfogadna -, és 45 millió eurós szociális segélytervet is felajánlott. A Koc Holding 20 530 fős létszámot tervez három éven belül a BTC-nél.

A Dnevnik című bolgár gazdasági lap már azt is tudni véli, hogy a bolgár kormány már el is döntötte: inkább a törököknek adja a BTC-t, annál is inkább, mert ezzel megnyerheti a török nemzetiségi MRF párt folytatódó támogatását. Az MRF a bolgár kormánykoalíció kisebbik partnere, és együttműködésétől függ a kormány szerény parlamenti többsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik