Belföld

Meghalt Halák László

Halák László, újságíró (Array)
Halák László, újságíró (Array)

Az Aranytollas újságíró életének 79. évében hunyt el pénteken.

Halák László 1935. november 26-án született Budapesten. Jogi tanulmányait az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán végezte.

1973-tól a Magyar Televízió Ifjúsági Szerkesztőségének vezetője, majd évekig a dokumentumfilm szerkesztőség helyettes vezetője, a “Rólad van szó” ifjúsági vitaműsor szerkesztő-riportere, a Szerkesztői Alkotó Iroda vezetője, nyugalmazásáig a Magyar Televízió főmunkatársa volt – közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szombaton az MTI-vel.

2002-től 2004-ig, majd 2008. május 26-tól ismét a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja volt.

1989-ben közönségdíjat kapott a Miskolci Filmfesztiválon (“A kenyér itt kezdődik” című dokumentumfilmjéért). 1998-ban Életmű nívódíjjal tüntették ki. A MÚOSZ 2008-ban Aranytollat adományozott neki – írta a szervezet. Halák László a MÚOSZ Etikai Bizottságának az elnöke is volt.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik