Belföld

Kormányszóvivő: addig lesz kerítés, amíg szükséges

Tuzson Bence (Array)
Tuzson Bence (Array)

Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, a törvényalkotási bizottság ülése előtt kifejtette, miért sürgetik a törvényalkotást a menekültkérdésben és miért döntöttek a fizikai határzár mellett.

Az Országgyűlés határozott arról, hogy azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a műszaki határzár a lehető leggyorsabban megépülhessen, kivételes eljárásban tárgyalja a parlament – emlékeztetett Tuzson Bence, aki elmagyarázta: pénteken a törvényalkotási bizottság lefolytatja a részletes vitát, és hétfőn dönt a kérdésben az Országgyűlés. Ha nem lenne a kivételes eljárás, akkor bizonytalan időre eltolnák a döntést, hiszen az Országgyűlés legközelebb már csak ősszel ülésezik, azaz több hónapot késne a határzár ügye.

Komoly probléma, nem lehet halogatni

A szóvivő elmondta: a törvény azt is lehetővé teszi, hogy a mostani viszonylag hosszú határidőhöz képest jóval gyorsabban folyjanak azok az eljárások, amelyek keretében a menedékjogi kérelmeket Magyarországon el lehet bírálni. Aki nem támogatta ezt a javaslatot, az a mellé állt, hogy bizonytalan időre elhalasszák a helyzet rendezését, holott komoly problémáról van szó, ugyanis míg tavaly 42 777-en jöttek Magyarországra, addig idén eddig már csaknem 70 ezren, és ha nem tesznek semmit, akár 120-130 ezer is lehet ez a szám az év végére.

Kijelentette: ilyen sok embert Magyarország nem bír el, ezért rendkívül fontos, hogy az ország egy “ilyen újkori népvándorlásban” milyen álláspontot követ. A legálisan érkezőket be kell engedni az országba, de akik illegálisan jönnek, azokat nem – mutatott rá. Hozzáfűzte: ezért van szükség a műszaki határzárra.

A leghatékonyabb megoldás a fizikai határzár

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) regionális vezetője levélben fordult a magyar képvislőkhöz. Menedéket kérni nem bűn, gyermekeket pedig különösen nem lenne szabad rácsok mögé zárni – hívta fel a figyelmet Montserrat Feixas Vihé. A szervezet aggályaival kapcsolatban Tuzson Bence elmondta: tudják, hogy Magyarországot meg kell védeni, és ennek érdekében fel kell építeni a kerítést, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnék az emberi jogokat teljes egészében tiszteletben tartani.

Tuzson közölte: nem lehet tudni, meddig fog fennállni a jelenlegi helyzet, de hogy megvédjék az országot és annak déli határát, mindig a leghatékonyabb megoldást kell választani, és ma a műszaki határzár tűnik a leghatékonyabb megoldásnak. Mint mondta, a Magyarországot körülvevő országok biztonságos országok, és aki onnan átlépi a schengeni övezet határát, az nyilvánvalóan nem a személyes biztonsága miatt teszi ezt, hanem a jobb élet vélt vagy valós reményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik