Belföld

Megtalálták a menekültek kipaterolásának módját a Nyugati pályaudvar szekusai

menekültek, Keleti pályaudvar (Array)
menekültek, Keleti pályaudvar (Array)

És ha ez nem lenne elég:a sérülteket egy steril törölközőn, a Keleti pályaudvar lépcsőjén látják el, a végletekig kimerült és kétségbeesett, gyakran rühes kisgyerekeket kutaknál mosdatják.

Elképesztő állapotokról számoltak be a Hír24-nek azok a civilek, akik tegnap este, a fővárost feje tetejére állító vihar idején és után a Nyugati pályaudvarnál veszteglő menekülteknek segítettek.

Történt ugyanis, hogy a Nyugati pályaudvar biztonsági szolgálata a vihar idejére beengedte a körülbelül 100-110 fős csoportot – köztük több kisgyerekes családdal – a pályaudvar épületébe, azonban mikor azok az eső csillapodásával kimentek levegőzni, vissza már nem engedték őket.

A Heti betevő ételosztó csapat tagja, Pikó András így emlékszik a történtekre:

“10-11 óra körül hívtak: baj van, kizárták őket a pályaudvarról, nem tudnak visszamenni”

Pikó szerint a Nyugati pályaudvar biztonsági szolgálata azzal az indoklással fordította vissza a levegőzésből visszatérőket, hogy nincsen érvényes menetjegyük, márpedig csak azzal tartózkodhatnának az épületben. Mikor a civilek megkérdezték, hogy eme logika mentén ellenőrizték-e az összes benttartózkodó – nem menekült – jegyeit is, a logika megakadt és már csak a Nyugati pályaudvar nyitva tartására tudtak hívatkozni.

 Fotó: Sándor Kata

“Borzalmas állapotban voltak”

– emlékszik vissza a tegnap éjszakára a Baba néven ismert civil önkéntes. Baba a Keleti pályaudvarnál segít a rászorulóknak, hozzájuk BKV-zott át a Nyugatiból kiebrudalt csoport. Mindez nem volt egyszerű, mivel a csoportban számos kisgyerek volt, akiket a civilek a vihar miatt fokozottabb veszélyben éreztek. A helyszínen fel-felbukkanó, a menekültektől papírokat kérő rendőröktől kértek segítséget az utazáshoz.

“Mivel autóval nem szállíthatjuk őket, a helyszínen lévő, a menekülteket vegzáló rendőröktől kérésünk ellenére semmilyen segítséget nem kaptunk, a civilek BKV-jegyeket vettek és átkísérték őket a Keleti pályaudvarhoz.” 

Több segítő a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit templomot is megkeresték, azonban itt megtagadták a segítségnyújtást.

“Van olyan család, akit éppen keresztény hite miatt üldöztek otthon a tálibok”

Úgy tűnik, ez sem hatotta meg az egyházi személyeket.

A civilek szélsőségesek támadásaitól féltik a menekülteket, így valaki mindig ott van velük a Keleti pályaudvarnál.

“A térfigyelő kamera alá ültetjük őket”

 – mesél a jobbhíján fapados biztonsági intézkedésekről Baba, aki mintegy mellékesen teszi hozzá: kvázi hajtóvadászat indult a menekülteket segítő civilek ellen. Baba neve, címe kikerült egy szélsőjobboldali portálra, a Facebookon pedig szóhasználatuk miatt idézhetetlen, fenyegető hangvételű üzeneteket kap.

 Fotó: Baba Baba

Amiről beszámol, szinte hihetetlennek tűnik Európa közepén: az ÁNTSZ aggályai miatt a sérülteket egy steril törölközőn, a Keleti pályaudvar lépcsőjén látják el, a végletekig kimerült és kétségbeesett, gyakran rühes kisgyerekeket kutaknál mosdatják.

“Volt olyan idős hölgy, aki nyolc országot gyalogolt végig, elfekélyesedett lábait a pályaudvar lépcsőjén láttuk el. Másnak a sípcsontja felcsúszott a combcsontjához, így csinálta végig a menetelést – most pedig Magyarországon nem kap megfelelő segítséget.”

De gond van az ételosztással is: nagyon úgy néz ki, meleg ételre nem számíthatnak a menekültek, mivel a hatóságok nem engedélyezik az ételosztást.

Az ÁNTSZ a mobil melléhelyiségekkel kapcsolatban is nemtetszését fejezte ki: posta mellett ilyesmi nem lehet, a Nyugati pályaudvartól el kell vinni.

Fotó: Pál Anna Viktória

  Váratlan helyről érkezett segítség  

A Főkefétől. Baba kiemeli: a városhigiéniai társaság munkatársai erőn felül segítenek a civileknek, kinyitják a főkutakat, hogy a gyereket megmosdathassák, plusz kukákat biztosítanak, a hulladék elhordásában is szó nélkül segítenek.  

Baba szerint bár sokan a higiéniát és a “normális viselkedést” kérik számon a pályaudvaroknál veszteglő menekülteken, annak lehetőségeit gyakorlatilag lehetetlen megteremteni.

Fotó: Pál Anna Viktória

Megkerestük az Árpád-házi Szent Margit templomot, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket. Természetesen kérdéseinket eljuttattuk a MÁV-hoz is, tőlük azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a vihar és a holnap esedékes vasutasnap miatt nagyon sok a tennivalójuk, de ránk is sort kerítenek majd. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik