Pénzügy

Forintosítják a svájci frankos autóhiteleseket is

autohitel(210x140).jpg (Array)
autohitel(210x140).jpg (Array)

Az MNB sajtótájékoztatón jelentette be, hogy forintosítják a svájci frankos autóhiteleket is.

Fölvetettük a svájci frankos autóhitelek problematikáját. Többször kommunikáltuk már, hogy a forintosítás 90 százalékban véget ért. Ugyanakkor van egy 10 százalékos rész, ami hátra maradt és ezt kezelnünk kell – vezette fel a devizahiteles témát Nagy Márton, az MNB új alelnöke a Portfolio tudósításában.

700-750 milliárd forintos többletköltségtől szabadítottuk meg a magyar lakosságot, amivel 70 százalékos törlesztőemelkedéstől mentettük meg őket, mondta Nagy Márton.

Az autóhitelesek esetében nem volt olyan egyoldalú kamatemelés, mint a jelzáloghiteleknél. De továbbra is igen magas teherrel néznek szembe ezen hitelesek. A korábbi átváltási árfolyamtól ma már jóval odébb vagyunk, ami jelentős kockázatnak tette ki az autóhiteleseket. Nem pusztán a svájci frank sokk, hanem a görög válság is ártott a helyzetnek – mondta el az új alelnök.

A 250 ezer adós továbbra is árfolyamkockázattal szembesül, a görög válság pedig rámutatott, hogy ilyen turbulenciákkal a jövőben is számolnunk kell. Ettől meg kell őket szabadítanunk – tett hozzá a jegybankár. Problémás, hogy a szerződések felében a végén fizetik csak ki a tőkerészt, ezért amiatt kell izgulnunk, hogy ez másképpen legyen – zárta gondolatait Nagy Márton.

A forintosításhoz 1,2 milliárd eurós kereten belül devizát bocsátunk rendelkezésre – a Monetáris Tanács erről már döntött – tette hozzá Matolcsy György, aki hozzátette: a forintosítás jól bevált munkacsoportja most is létezik. Az NGM az MNB és az Igazságügyi Minisztérium között. “Nem akarok arról beszélni, hogy ennek mi az eredménye, mert ez majd a kormány dolga. A nemzeti bank nem visel költséget ebben, erről a költséget viselő résztvevőknek kell majd dönteni” – mondta.

Így a részletekről, átváltási árfolyamról, illetve arról, hogy céges autókra is kiterjed-e a forintosítás vagy csak a magánszemélyekére, nem esett szó, várhatóan ezeket a következő hónapokban ismertetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik