Pénzügy

Mosógépcsere – csak az nem vesz részt benne, aki nem akar

mosogep(210x140).jpg (Array)
mosogep(210x140).jpg (Array)

A szerdán elindított, majd fel is függesztett mosógépcsere-programban csak a regisztrált kereskedőknél lehet megvenni a kizárólag a listában feltüntetett masinákat. Van olyan neves gyártó és kereskedőlánc is, aki kimaradt. Utánanéztünk, vajon miért. 

Szerdán elindult a mosógépcsere-pályázat, amelyet az Otthon melege program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hirdetett meg. Július elsejétől elsőként a nyugat-dunántúli régióban – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben – lehetett pályázni. Aztán még aznap be is jelentették a függesztést, mert szokás szerint kimerült a keret.

25 és 45 ezer forint közötti lehet a vissza nem térítendő támogatás

A vissza nem térítendő támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bolti ár 50 százaléka, de készüléktípusonként limitált a felső határ. Így A+ kategóriájú mosógép beszerzése esetén 25 ezer, A++ mosógépnél 40 ezer, míg A+++ kategóriájú gép vásárlásakor 45 ezer forint a támogatás legnagyobb összege. A teljes támogatási keret 500 millió forint. Ami azt jelenti, hogy ha ezt teljes egészében kihasználja a lakosság, akkor attól függően hogy milyen arányban vásárolnak különböző árkategóriájú gépekből, 11-20 ezer masina találhat gazdára.

Támogatást kizárólag a pályázati portálon található regisztrált kereskedőktől beszerzett, a mosógép-katalógusban szereplő masinákra lehet kérni és kapni.

Vannak, akik nem kívántak részt venni a programban

Jelenleg összesen 290 kereskedőnél lehet 541-féle gépet beszerezni. Voltak azonban olyan kereskedők és márkák, melyek hiányoztak a listából.

Ezért voltunk kíváncsiak arra, hogy a mosógépcsere-programba bármelyik kereskedő regisztrálhat-e, és mindenki jelentkezését elfogadják-e. Illetve hogy mi alapján dőlt el, melyik mosógépek cseréjéhez lehet igénybe venni az állami támogatást.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a katalógus esetleges bővítését, frissítését a pályázatkezelő végzi a gyártók által megadott készülék-katalógus alapján. Ha pedig a boltokban elérhető olyan mosógép is, amely a készüléklistán nem szerepel, de egyébként az adott márka más gépei is igen, akkor az új készülék típusát, adatait a kereskedő továbbítja a pályázatkezelőnek, aki a bővítési igényt jelzi a gyártók felé.

A minisztérium szerint a készüléklistán nem szereplő készülékek gyártói nem kívántak részt venni a mosógépcsere-programban. Visszakérdeztünk, ez azt jelenti-e, hogy felkínálták nekik a lehetőséget, és nemet mondtak-e, de erre a kérdésünkre a cikk megjelenésééig választ nem kaptunk.

Smeg, Hajdu, Fagor

Körülnézve a mosógéppiacon, három olyan ismert márkát is találtunk hirtelen, amelyek nem szerepelnek a készüléklistán. Megkérdeztük a gyártókat, illetve hazai képviseleteiket, vajon miért hagynak ki ilyen jó reklámot, üzletet. Válasz egyedül a magyar márkát jegyző Hajdúsági Ipari Zrt-től érkezett. Azt írták, csak megújulós termékkörükkel kapcsolódnak az Otthon Melege Programhoz, amellyel kapcsolatban bővebb információ honlapjukon érhető el:

Cégük mai napig is jól ismert és népszerű terméke az automata mosógép, azonban már régóta nem ez a stratégiai termékük – tették hozzá kvázi magyarázatként.

1996-ban az indirekt fűtésű, hőcserélős forróvíztárolók bevezetésével kezdték meg megújuló energiához kapcsolódó termékkörük kialakítását. A vállalat jelenlegi fő stratégiai irányvonalát is ezek a készülékek fémjelzik: indirekt és hőszivattyús forróvíztárolók, puffertárolók, vegyestüzelésű és kondenzációs gázkazánok, napkollektorok gyártását, forgalmazását végzik. E termékek bevezetésével lehetőség nyílt arra, hogy készülékeikből, egy ház komplett melegvíz-előállítási és fűtési rendszere is összeállítható legyen – hangsúlyozták.

Fotó: Thinkstock

A kereskedőknek ezt kell vállalniuk

A kereskedők regisztrációjával kapcsolatos fontos tudnivalókat egybegyűjtő dokumentum elérhető a pályázati portálon. A dokumentum ismerteti a regisztráció feltételeit, melyek többek között az alábbiak:

„A regisztrált kereskedőnek (függetlenül a kereskedelmi tevékenysége alapvetően offline vagy online jellegétől) mosógépeket is árusító üzlethelyiséggel (értékesítési ponttal) kell rendelkeznie, továbbá rendelkeznie kell legalább 10 visszavett régi mosógép tárolására alkalmas raktárhelyiséggel.
Vállalnia kell, hogy kizárólag az adott pályázatban megjelölt, minden alapvető alkatrészt tartalmazó régi mosógépet vagy mosó-szárító gépet veszi vissza a pályázótól, és a visszavett készülékek saját raktárából történő elszállítására szerződést köt a pályázatkezelő által megbízott (vele szerződést kötő) közvetítő szervezettel.”

A regisztrációk feldolgozása során a pályázatkezelő megvizsgálja, hogy a regisztrációt végző személy jogosult-e az általa regisztrált kereskedő hivatalos képviseletére (pl. meghatalmazással), illetőleg vizsgálja azt, hogy az árusító üzlethelyiség megfelel-e az előírásoknak. A pályázatot akkor utasítják el, ha a feltételek valamelyike nem teljesül.

A nagyobb láncok közül úgy láttuk, a Tesco hiányzik a kereskedők listájáról, őket is megkérdeztük. Úgy tájékoztatták lapunkat, hogy az áruházlánc várhatóan csatlakozni fog a programhoz, de a részletekről csak később tudnak tájékoztatást adni.

A mosógépcsere alprogramhoz egyébként bármely gyártó és kereskedő csatlakozhat azzal, hogy a portálon regisztrál, erre a minisztérium nem szabott meg határidőt. A kereskedői regisztráció is folyamatos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik