Bár a miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy egyetlen miniszterétől sem válna meg, a Magyar Nemzet szerint az esetleges strukturális átalakítás miatt mégis távozhat tárcavezető. A lap információi szerint felvetődött, hogy csökken a minisztériumok száma.
A gazdasági és a fejlesztési tárcát összevonnák, az így létrehozandó gazdasági csúcsminisztérium vezetését pedig Rogán Antalra, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetőjére bíznák. Távozna Seszták Miklós fejlesztési miniszter, akivel állítólag egyébként sem voltak maradéktalanul elégedettek, mert mint a Magyar Nemzet névtelen forrása mondta: az általa irányított területen nem a megfelelő ütemben haladt a hatalmasra duzzadt államapparátus leépítése.
A lap informátora szerint Varga Mihály gazdasági miniszter új feladatot kapna, ő lenne az adóhatóság munkájának kormányzati szintű felelőse. Az biztosnak tűnik, hogy a kormány elégedetlen az adóhatóság jelenlegi működésével. A Napi Gazdaság szerint államtitkárság lehet a jövőben a NAV-ból. Csütörtökön a Figyelő még önálló adóügyi minisztériumról írt, ám Lázár János azt közölte, nem is tervezik a minisztériumi struktúra megváltoztatását.
Néhány hete a Fidesz frakcióvezetője még azt mondta, ha a miniszterelnöknek más poszton lesz rá szüksége, akkor azt majd megbeszélik, de egyelőre nem egyeztettek.