Élet-Stílus

„Megszakad a szíve” – órákkal felesége halála után szívrohamot kapott egy 81 éves férfi

A nyugdíjas ír futballbíró 59 év házasság után veszítette el imádott feleségét.

Ismerősei és barátai meg vannak győződve arról, hogy a 81 éves Matt Staffordnak megszakadt a szíve. A férfi néhány órával az után kapott végzetes szívrohamot, hogy 59 évnyi házasság után szeretett felesége, a 80 éves Birdie meghalt.

„Sokkolt, amikor megtudtam, hogy Matt és Birdie szinte egyszerre mentek el. Együtt érzek gyermekeikkel és a családjukkal ebben a szomorú időszakban” – nyilatkozta John Delaney, az Ír Labdarúgó Szövetség (FAI) vezérigazgatója.

Fotók: irishmirror

Delaney, aki személyesen ismerte, és nagyra becsülte Stffordot azt mondta: az egykori bíróról megemlékeznek majd az ír válogatott következő, Grúzia elleni meccsén.

Matt Stafford, miután visszavonult az aktív játékvezetéstől adminisztrátorként dolgozott lakóhelye Waterford futballklubjánál. Az ifjúsági csapat titkára Noel O’Keefee még beszélt Stafforddal, röviddel a férfi halála előtt.

„Nagyon megviselte Birdie halála. Hihetetlen történet, mintha csak moziban látná az ember. Annyi jó talán mégis van az egészben, hogy egyiküknek sem kellett sokáig egyedül lennie” – nyilatkozta a férfi az Irish Mirrornak

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik