Nagyvilág

Gyermekbarát zónát hoznak létre a görög-macedón határnál

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) bejelentette, hogy "gyermekbarát zónát" létesített a görög-macedón határ közelében a kiskorú háborús menekültek megsegítésére.

A Macedónia délkeleti részén, Gyevgyelija település mellett kialakított zónában azonnali segítséget nyújtanak a nők és gyermekek számára, hogy folytatni tudják útjukat a balkáni országon keresztül – derült ki az UNICEF szerdán Bécsben kiadott közleményéből. A program része egyebek mellett a kiskorúak ellátása és pszichoszociális támogatása, emellett egy játszótér és egy pihenőhely is várja az övezetbe érkezőket.

Az Európát sújtó menekültválság keretében az UNICEF adatai szerint Macedónia területén naponta 1500-2000 menedékkérő halad keresztül, 30 százalékuk nő és gyerek. Sokan közülük Afganisztánból, Irakból és Szíriából keltek útra, és a hazájukban dúló háborús konfliktus elől kellett elmenekülniük.

Pénzadományokat kérnek

Az ENSZ szakosított szervezete közleményében hangsúlyozta, hogy a kísérő nélküli gyerekek vannak a legnagyobb veszélyben, és pénzadományokat kért a program működtetéséhez.

Az UNICEF egyúttal felszólította a menekülthullám által érintett országokat, hogy ismerjék el a gyerekek különleges helyzetét, és ennek megfelelően biztosítsanak számukra biztonságos hajlékot – nem pedig tömegszállást -, tekintet nélkül arra, hogy státusuk alapján menekültekről vagy épp migránsokról van szó. A szervezet hozzátette, hogy ezek az elvárások szerepelnek a világszervezet gyermekek jogairól szóló konvenciójában, amelyet a (migrációs hullám által) érintett országok ratifikáltak, így kötelesek annak szellemében eljárni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik