Sport

Történtek meglepetések az atlétikai vébén

Voltak olyan számok, ahol papírforma győzelmek születtek.

A várakozásoknak megfelelően a címvédő jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce nyerte meg a női 100 métert, mögötte viszont kisebb meglepetésre az Eb-győztes holland Dafne Schippers ért célba a második helyen a pekingi atlétikai világbajnokságon.

A 2008-as és 2012-es olimpián is első Fraser-Pryce kisebb megszakításokkal hosszú évek óta hasonlóan uralja a női klasszikus távot, mint honfitársa, Usain Bolt a férfiaknál, s klasszisát ezúttal is bizonyította. A 2009 és 2013 után harmadik 100-as vb-címét imponáló futással nyerte meg, a rajt után szinte állva hagyta a mezőnyt, 50 méternél már hatalmas előnye volt, így az utolsó 30 méteren hiába közelítette meg őt Schippers, illetve az amerikai Tori Bowie, simán győzött 10.76 másodperces eredménnyel.

Fotó: MTI/EPA

Fraser-Pryce az atlétika történetének első háromszoros 100-as világbajnoka a nőknél. A hollandok korábbi többpróbázója már az elődöntőben is holland csúcsot futott, a döntőben pedig 10.81-re javított, míg Bowie 10.86-tal lett bronzérmes.

A férfi 3000 m akadály előtt az volt a kérdés, hogy az idén nagyszerű formában versenyző amerikai Evan Jager le tudja-e győzni a kenyai különítményt. A döntőben aztán minden úgy alakult, ahogy a szám nagyhatalmának számító afrikai ország futói szerették volna: a táv nagy részében visszafogott tempóban futott a mezőny, majd az utolsó 800-ra ritmust váltottak a kenyaiak, s végül teljes sikert arattak, az első négy helyen ők értek célba. A győzelmet a kétszeres olimpiai bajnok Ezekiel Kemboi szerezte meg, sorozatban negyedik vb-címét begyűjtve, Jager pedig csak a hatodik lett.

Izgalmas és meglepő viadalt hozott a férfi rúdugrás fináléja is, melyben a szám legjobbjának számító, olimpiai bajnok Renaud Lavillenie ezúttal sem tudta megszerezni élete első szabadtéri vb-aranyát, 5,90 méteren ugyanis háromszor is rontott. Az aranyérmet a 21 éves kanadai Shawnacy Barber nyerte meg 5,90-nel, míg a francia sztár csak  – hármas holtversenyben – a harmadik lett.

Eredmény – Atlétikai világbajnokság, Peking

férfi 3000 m akadály:
1. Ezekiel Kemboi (Kenya) 8:11.28 p
2. Conseslus Kipruto (Kenya) 8:12.38
3. Brimin Kiprop Kipruto (Kenya) 8:12.54

férfi rúdugrás:
1. Shawnacy Barber (Kanada) 5,90 m
2. Raphael Holzdeppe (Németország) 5,90
3. Pawel Wojciechowski (Lengyelország), Renaud Lavillenie (Franciaország) és Piotr Lisek (Lengyelország) 5,80-5,80

női 100 m: 
1. Shelly-Ann Fraser-Pryce (Jamaica) 10.76 mp
2. Dafne Schippers (Hollandia) 10.81
3. Tori Bowie (Egyesült Államok) 10.86

női 10 000 m:
1. Vivian Cheruiyot (Kenya) 31:41.31 p
2. Gelete Burka (Etiópia) 31:41.77
3. Emily Infeld (Egyesült Államok) 31:43.49

női hármasugrás:
1. Caterine Ibargüen (Kolumbia) 14,90 m
2. Hanna Knyazyeva-Minenko (Izrael) 14,78
3. Olga Ripakova (Kazahsztán) 14,77

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik