Sport
pars krisztián (Array)

Pars lecsúszott a dobogóról Pekingben

Sport24
Sport24

2015. 08. 23. 14:18

A negyedik helyen zárt Pars Krisztián férfi kalapácsvetésben az atlétikai világbajnokságon vasárnap.

Korábban a témában:

A szombathelyiek olimpiai bajnok, kétszeres vb-második dobója tulajdonképpen az idei versenyeihez hasonlóan Pekingben is formán kívül versenyzett, sorozatos sérülései után a világbajnokságra sem tudott jó állapotba kerülni.

Pars már a szombati selejtezőből is nehezen, 76 méter alatti dobással jutott tovább, s a vasárnapi finálé sem sikerült jól számára. A versenyt 76,33 méterrel kezdte, majd a következő körben elmaradt ettől, harmadikra viszont 77,32-re javított, s a harmadik helyre lépett előre.

Fotó: MTI

A magyar klasszis a következő két sorozatban sem ért el jobb eredményt, ám riválisai szintén nem remekeltek, így a tőle szokatlan, 78 méter alatti eredmény ellenére is egészen az utolsó kör végéig a bronzérmes pozícióban állt. A sokáig mögötte negyedik lengyel Wojciech Nowicki aztán utolsóra 78,55 méterig repítette a kalapácsot, s ezzel övé lett a harmadik hely, mivel Pars a záró sorozatban sem javított 77,32 méteres eredményén.

Pars Krisztián világversenyen a 2009-es berlini világbajnokság óta – melyen szintén negyedik lett – most először nem lett érmes.

A versenyt a címvédő, szintén lengyel Pawel Fajdek nyerte meg, a tadzsik Dilsod Nazarov és Nowicki előtt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.