Belföld

Ősszel még a Nádor utcán, tavasszal már Vörösmartyn az óvoda

Ősztől még a régi, de jövőre már az új óvodaépületbe járhatnak a nádor utcai ovisok. Elkezdődtek a munkálatok, ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót szerdán délelőtt Vásárhelyen.

Mint már kedden beszámoltunk róla – még a Kistérségi Társulás adott be pályázatot az óvoda épületének felújítására, de mivel ők január 1-ével már nem lehetnek óvodafenntartók, a vásárhelyi önkormányzat lett a kedvezményezettje a 126 millió forintos összköltségű beruházásnak, melynek 95 %-a uniós forrás. Az hogy nem a régi épület kerül felújításra, hanem vadonatúj épül annak gazdasági okai vannak, mondta Molnárné Kecskeméti Rita települési képviselő. Hozzátette, a munkálatok a Vörösmarty utca felől kezdődtek, az új épület is itt kap helyet. A munkálatokkal párhuzamosan még a régi épületet is használják.

Mucsi László, a Városfejlesztési iroda vezetője elmondta,  a több mint 120 milliós pályázatot az önkormányzat saját forrásból 190 millióra egészítette ki, mivel a kiírás felújításra szólt. A kor előírásainak megfelelő új kétszintes épület készül a Nádor utcán több mint 700 négyzetméteren. Olyan helyiségek is helyet kapnak mint tornaszoba, nevelői szobák, intim körülményeket biztosító szülői tárgyaló, sőt betegszoba.

Az alapozás jövő héten kezdődik, a szerkezetépítés ősszel valósul meg, télen már a belső tereket tervezik kialakítani, így májusra vélhetően használatba tudják venni az új épületet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik