Belföld

Fidesz: Mocskos kampány folyik Lázár ellen

A vásárhelyi képviselőtestület kormánypárti tagjai szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. és a cég mögött álló baloldali politikusok akarják lejáratni Lázár Jánost.

A hódmezővásárhelyi képviselőtestület fideszes frakciója péntek délelőtt sajtótájékoztatót tartott a város környéki mezőgazdasági földterületek haszonbérletével kapcsolatban kirobbant botrányra reagálva.

Csütörtökön látott napvilágot a hír, miszerint közel másfélezer hektár állami földterületet nyert  használatra egy Lázár János érdekeltségi körébe tartozó hódmezővásárhelyi cég.

A Hód-Mezőgazda áll az ügy mögött

Havasi Katalin szerint számos csúsztatás látott napvilágot a vásárhelyi földpályázatokkal, valamint Lázár János országgyűlési képviselő érintettségével kapcsolatban. A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. valóban 1300 hektár állami föld haszonbérleti jogát nyerte meg, ám ennek a fele olyan terület, amelyen korábban is a cég gazdálkodott. A képviselő hozzátette, ezek nem hódmezővásárhelyi, hanem más Csongrád megyei településekhez tartozó földek. Vásárhely környékén vásárhelyi családi gazdaságok kerültek kedvezményezett helyzetbe, akik, mint mondta még évtizedekig a városban maradnak, így a várost gyarapítják majd.

Havasi szerint lejárató kampány folyik Lázár ellen, amely mögött a Hód-Mezőgazda Zrt. áll. A képviseló megjegyezte, külön felháborító, hogy ebbe az egykori polgármester családját is belekeverik.

Vásárhely tett a legtöbbet a pályáztatás tisztaságáért

Hódmezővásárhely tette talán a legtöbbet azért, hogy a pályáztatás valóban nyíltan, a gazdák számára jól ismert feltételekkel menjen végbe – erről már Benkő Zsolt képviselő beszélt. Mint mondta, külön pályázati irodát hoztak létre a városban az érdeklődők tájékoztatására, de az interneten és újságokban is hirdették a kiírt földeket. Szerinte ennek is köszönhető, hogy 5-10 szeres túljelentkezés volt a városhoz tartozó mezőgazdasági területekre.

A lapokban megjelent cikkek után Lázár János a vásárhelyi sajtónak külön nyilatkozott az ügyben.

A városatya megismételte Havasi Katalin mondatait, miszerint a gorzsai cég nem nyert vásárhelyen földeket, illetve nem is indult vásárhelyi földterületekért. Azt is hozzátette, az elnyert közel másfélezer hektárból 1123 hektárra egyedül a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. adott be pályázatot.

Benkő Zsolt szerint a botránykeltés mögött a Hód-Mezőgazda Zrt. illetve a céget támogató baloldali erők állnak. Név szerint említette a tavalyi állattenyésztési napokon sajtótájékoztatót tartó volt államtitkárt, Gőgös Zoltánt.

Az államnak meg kell védenie a munkahelyeket

A bankártőkések profitféltése és a maffiabaloldal áll az ügy mögött – fogalmazott Hegedűs Zoltán képviselő. Szerinte a Hód-Mezőgazda zsarolja a várost és a vásárhelyieket azzal, hogy elbocsátásokkal fenyegetőzik az elvesztett földek miatt. A képviselő elmondta, kérik Lázár Jánost, hogy járjon közbe a kormánynál arra az esetre, ha vásárhelyi munkahelyek kerülnének veszélybe. Az államtitkár erről már korábban elmondta, az állam korrekt elszámolás mellett átvállal minden olyan mezőgazdasági tevékenységet a gazdáktól, amelyet az újrapályáztatás után már nem tudnak ellátni, illetve amelynek a megszüntetése munkahelyek felszámolásával járna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik