Belföld

Lázár: inkább 40 család, mint 3 tőketulajdonos éljen meg a földből

24.hu
24.hu

2014. 01. 10. 10:39

Külön interjút adott Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a személyét érintő és a csütörtökön megjelent földpályázatok körüli véleményekkel kapcsolatban.

Előzmények

3500-4000 hektár állami föld bérleti szerződése jár le 2017-ben Hódmezővásárhelyen és környékén – kezdte Lázár János, annak az ügynek az előzményeit, mely kapcsán személyét is érintő támadások láttak a sajtóban napvilágot csütörtökön. Tegnapi írásunkat itt találja. Ezen földterületek az államtitkár tudomása szerint a Hód Mezőgazda Zrt. művelésében állnak. Makó, Földeák és Maroslele területén 1500-2000 hektár földterület került kiírásra, melyen döntően a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. gazdálkodott.

Kiemelte, az idén az országban 250 ezer hektár állami föld kerül bérbe, a kormány szándéka pedig világos, az eddig 50-50 százalékos kis gazdasági – nagyüzemi arányt előbbiek javára billentse, illetve többen jussanak mezőgazdasági termelési lehetőséghez.

Országos visszhang a helyi földpályázatoknak

A vásárhely környéki földekre 5-10, de esetenként 15-szörös túljelentkezés is érkezett, míg a Makó, Maroslele és Földeák közelében található földek 60-70 százalékára igény sem mutatkozott, mutatott rá Lázár, kiemelve, pedig ő minden lehetséges fórumon felhívta a figyelmet, pályázzanak ezekre a földterületekre is.

Ebből robbant ki aztán az a médiavisszhangot is kiváltó elemzés tegnap, mondta Lázár János, hogy ki nyert és ki nem nyert a pályázatokon. Ez többek között gazdasági lehetőség, a bérlők számára, hiszen az unió 2014-től 7 évig továbbra is támogatja a mezőgazdaságot, így a földalapú támogatással a bérlők is 60-70 ezer forintra számíthatnak évente hektáronként, mely nehezebb években a túlélést vagy a szerény profitot jelentheti a kis- és közepes gazdálkodók számára.

Lázár János fontosnak vélte kiemelni a Hód Mezőgazda Zrt. és a város kapcsolatát. Azt nem vonják kétségbe, hogy a cég egy jól termelő mezőgazdasági tevékenységet végez, de azzal, hogy a tulajdonosok nem helyiek, a profit nem Hódmezővásárhelyen csapódik le. Ha 20 év után most a földet helyiek művelik, úgy véli, a jövedelem is a városban marad.

Hangsúlyozta, már a földpályázatok kiírásakor kinyilvánították, de most is megerősíti, a föld elvesztése után minden vállalkozásnak, így a Hód Mezőgazdának is felajánlják, amennyiben az állattartó tevékenységet nem tudják folytatni, és ez létszámleépítéssel járna, úgy azt az állam átveszi. Korrekt elszámolás mellett, erre keretet létesítettek. Itt hozzátette, azt továbbra sem tiltja semmi, hogy munkájukat folytassák, úgy hogy felvásárolják a helyi gazdáktól a termést.

A Hód Mezőgazda Zrt. földjei iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés. Az államtitkár úgy gondolja, ha továbbra is komolyan veszi a Nemzeti Földalap a pályázati rendszer kritériumait, akkor a Zrt.-nek nem jók a pályázati pozíciói.

Van kapcsolata, eddig is volt

A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ről Lázár elmondta, kapcsolata a céggel még polgármestersége előtt, 2000-ben kezdődött, akkor az igazgatóság tagja is volt, majd egy szerkezeti átalakulás után a tulajdoni arány megváltozott. Ma már az igazgatóságnak nem tagja, 2 százalékos része van a társaságban, az azonban tény, hogy a céget jelenleg irányító Gyapjas Károly közeli rokona.

Lázár János hangsúlyozta, lényegesen kevesebb földre pályázott a cég, mint amelyen korábban gazdálkodott. A rendszerváltás óta az államtól bérelt földterületük egyre csökken. A cég megpályázott földterületein 90 százalékban egyedüliként indult, de volt olyan Maroslelétől 5 kilométerre található parcellájuk is, amire senki sem pályázott.

Kérdésünkre, miszerint mennyi új munkahely létesülhet az új vásárhelyi földbérletek után, az államtitkár elmondta, a Gorzsai Zrt azt vállalta, a munkahelyeket megtartják, és mivel a hazai fűszerpaprika-termelés felének integrációját is ők végzik, folyamatosan fejleszteni fognak és munkahelyeket hoznak létre. Azt egyelőre nem tudja, mások, akik földet kapnak mekkora részt vállalnak a munkahelyteremtésből, de a nyertesek zömében állattartók vagy azzá válnak, és mivel az nagy élő munkát igényel, remény van esetükben is új munkahelyek teremésére.

Inkább 40 család, mint 3 tőkés

Az elképzelés szerint 100 hektár földből egy kétgyermekes család középszinten képes megélni. 4000 hektárból pedig inkább éljen tisztességesen 40 család, mint 3 tőketulajdonos, aki nem is vásárhelyi – fogalmazott Lázár János. A Vásárhely24 arra is kíváncsi volt, országosan mekkora érdeklődés mutatkozott az állami földek iránt. Lázár János elmondta, területenként, megyénként ez változó. Volt ahol 4-5-szörös túljelentkezést tapasztaltak, de volt olyan is, hogy alig érkezett pályázat a meghirdetett földre. A vásárhelyi érdeklődés nagysága pedig csaknem egyedülálló.

Folytatódni fog a mocskos kampány

Több 2013-as fórumon Lázár János már előrevetítette, mocskos kampányra számít, emlékeztette a Vásárhely24 az államtitkárt, aki elmondta, ez az ügy már annak része. Mint a miniszterelnök mellett dolgozó nagyvadnak számít, és mint ilyen, vadászat indult utána – fogalmazott. Választókerületében ezek nem új információk, eddig is tudhatta mindenki, hogy Gyapjas Károlyhoz, vagy a Gorzsai Zrt.-hez milyen viszonyok fűzik, illetve milyen a kapcsolata a Hód Mezőgazdával. Az ügyek országos porondra vitele pártja társadalmi megítélésének aláásását szolgálják.

Ezúttal is hozzátette, hasonló politikai támadásokra számít még a későbbiekben is, tudva, hogy egy személyeskedő kampány következik. A politikai, elvi vitákra mindig fel van készülve, de a magánéletét érintő támadásokat igyekszik elkerülni.

Vagyonnyilatkozat

A reggeli beszélgetés után Lázár János ismét nyilvánosságra hozta vagyonnyilatozatát Hódmezővásárhely honlapján, melyet az Országgyűlés Hivatalának is megküldött. A vagyonnyilatkozatot itt olvashatja.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.