Éveken át verte, éheztette és dolgoztatta 2000-es születésű nevelt lányát egy dunaföldvári férfi. Kilencéves kora után rendszeresen meg is erőszakolta.
Az ügyben ítélkező Szegedi Ítélőtábla közleménye szerint a kisgyerek mindannyiszor próbált védekezni. A férfi ilyenkor egy nadrágszíjjal, egy bottal vagy épp ököllel összeverte.
Az első alkalmak után a kislány még szólt az anyjának, ő azonban mindig azt mondta, hogy „hagyd rá, ne foglalkozz vele, majd abbahagyja”.
A lány bántalmazásában volt, hogy az asszony is részt vett. Egyszer azért verték meg, mert a dohányra otthon hagyott 1500 forintot a kisgyerek elvette és ételre költötte.
Az éveken át tartó terrornak 2012-ben lett vége. A rendszeresen költöző, épp Orgoványon élő pár, a házuk körül étlen-szomjan dolgoztatta a lányt, aki – érzelmileg és fizikailag teljesen kimerülten – utolsó kétségbeesésében végül besétált a helyi polgármesteri hivatalba segítségért.
A pár ügyét a Szegedi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság tárgyalta (az ügyészség súlyosbításért, a nevelőapa, illetve az anya ügyvédei, bizonyíték hiányában felmentésért fellebbeztek). A táblabíróság kirendelt büntetőtanácsa a férfit – a Kecskeméti Törvényszék döntését végül helybenhagyva – 13 év, letöltendő fegyházbüntetésre, a nőt 2 év, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A most hozott ítélet immáron jogerős.