Sport

Nem sikerült a pontszerzés

Elvesztette az utolsó hazai meccsét a HLKC, így már esélyük sem maradt az éremszerzésre.

Vereséget szenvedett a Hódmezővásárhelyi LKC felnőtt csapata a hétvégén a Szarvasi NKK ellen a NBII-es női kézilabda-bajnokság délkeleti csoportjának utolsó előtti fordulójában, így már matematikai esélyük sem maradt az éremszerzésre.

A vásárhelyi lányoknak 4 gólos győzelem kellett volna a bajnokság egyik legerősebb csapata ellen, hogy versenyben maradjanak a bronzéremért.

A narancs-feketék bár remekül kezdték a találkozót (az első félidő elején 8-4-re is vezettek a házigazdák), feltehetően a nagy nyomás miatt egyre több hiba csúszott játékukba, magukra húzva ezzel a taktikusan játszó Békés megyei ellenfelüket.

A második félidő közepén vette át a vendég gárda a vezetést, amit a meccs végéig meg is őriztek. A HLKC 25-27-re elveszítette az utolsó hazai meccsét.

Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült a dobogóért versenyben maradnunk! Harcoltunk becsülettel, de ez nem volt elég. Az első félidőben mutatott játékot nem tudtuk folytatni szünet után. Sok volt a technikai hiba és egy picit mindenki a másikra tolta a felelősséget. Ugyan a végjátékban volt rá esély, hogy megnyerjük a mérkőzést, de nem tudtunk élni vele – nyilatkozta a találkozó után Gaál Adrienn, a hódmezővásárhelyi csapat edzője.

A cél ezután az ötödik hely megtartása. A bajnokság utolsó meccsét a budapesti KSI csapatával játsszák, május 17-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik