Sport

Egy éve ment el Gyarmati Dezső

A vásárhelyi sportuszoda névadója 85 évesen hunyt el.

Egy éve ment el Gyarmati Dezső, a magyar vízilabdasport egyik legnagyobb klasszisa, az ötkarikás játékok történetének legeredményesebb pólósa, az egyetemes sportvilág nagyra becsült, örökös bajnoka, a vásárhelyi sportuszoda névadója.

Játékosként öt olimpián is dobogóra állhatott – három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett – majd másodedzőként, később pedig szövetségi kapitányként még kétszer. A kilenc bajnok pólókeretből négynek tagja volt.

A kilencvenes években a vízilabda szövetség alelnökeként, majd társelnökeként, később a Magyar Olimpiai Bizottság tagjaként képviselte a magyar sport érdekeit szerte a világban.

Gyarmati Dezső, 2013. augusztus 18-án, 85 évesen hunyt el. (A legendás sportolóról hosszabban itt olvashat)

Forrás: Hódmezővásárhely.hu

És, hogy a vér nem válik vízzé: unokája, Szilágyi Liliána épp ma, a nagyapja halálának egy éves évfordulóján nyerte meg az első aranyérmünket a kínai Nankingben zajló ifjúsági olimpián. A fiatal úszólány 200 méter pillangón nem talált legyőzőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik