Belföld

Nem akar a pártmegújulás élére állni

Botka László most csak Szegedre koncentrálna.

Szegfűs címer alatt, de jelenlegi pártstátuszában indul Szeged város polgármesteri székéért Botka László – erről a Vasárnapi Hírek című hetilapnak beszélt a dél-alföldi politikus.

Bár a vezetőváltást szorgalmazó szocialisták közül egyre többen gondolják úgy, a szegedi polgármester lenne a legalkalmasabb a párt megújítására, ő maga nem akar a MSZP élére állni.

Amikor a centrális, fideszes erőteret kell legyőzni, olyan újszerű, hatalmas kihívással állunk szembe, hogy ez jóval több, mint személyi kérdés – mondta el egy, a személyi konzekvenciák levonására irányuló kérdés kapcsán.

Botka, az interjúban többször is hangsúlyozta, továbbra is részt kíván venni a párt irányításában, ugyanakkor úgy látja, a legfontosabb feladata jelenleg az, hogy az őszi önkormányzati választáson újra elnyerje a szegediek bizalmát.

A szocialisták vidéki kudarcáról is beszélt. Mint mondta, szükség van az önvizsgálatra, főleg azokon a hagyományosan baloldali településeken, ahol a szélsőjobboldal jelöltje is több szavazatot kapott, mint az ő indulójuk.

Ilyen különbség soha nem volt – minden településen van a Jobbiknak egy meghatározó embere, így a párt elér minden választót. És a mi embereinket vitte el, a tradicionálisan szocialista vidékeken tarolt. Szeretnék mindenkit megkérni, le ne fasisztázza ezt a 20 százalékot. Zömük a legszegényebb, legreménytelenebb helyzetű ember közül kerül ki – a Fidesz becsapta őket, a szocialista párt válaszait pedig nem tartották hitelesnek. És igenis ütni kell a Jobbikot, ahogy mi tettük az egy szem jobbikos képviselőt. Ő volt a mérleg nyelve, ő biztosította a Fidesznek a többséget, vissza is élt a pozíciójával, önkormányzati cégek felett szerezte meg az uralmat. El is neveztük biznisznácinak. Igenis fel kell venni a jobbikos kesztyűt, mert így egyszerűen nincs ellenpontja a szélsőséges párt mondásainak – fogalmazta meg a radikálisokkal szembeni pártstratégiájukat.

A Botka Lászlóval készült teljes interjút a Vasárnapi Hírekben olvashatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik