Az elnök beszédet szerda délután bejelentő Ari Fleischer Fehér Házi szóvivő hozzátette: Bush nem nyilvánítja a háború győztesének az Egyesült Államokat, és “a beszéd nem jelenti jogi szempontból a két ország közötti hadiállapot végét”, mert vannak még ellenállási gócok Irakban, és egyes kulcsfontosságú küldetéseiket még nem teljesítették a koalíciós erők.
George Bush korábban úgy nyilatkozott, hogy beszéde előtt konzultálni akar Tommy Franks tábornokkal, a koalíciós erők parancsnokával. “Franks tábornok kedden azt jelentette az elnöknek, hogy véget értek a nagyobb hadműveletek, és új szakasz kezdődött: Irak újjáépítése” – közölte a szóvivő. Az amerikai nemzethez intézett beszédet egyenesben közvetítik a nagyobb amerikai tv-csatornák – jelentette az AP.