Gazdaság

Már az üzletemberek is lakásszállásokat keresnek

airbnb(650x433).jpg (Array)
airbnb(650x433).jpg (Array)

A hazai szállásadók hivatalos képviselőit egyre jobban aggasztja, hogy forgalmuk 5-10 százalékát veszítik el a magánlakásokban alkalmi szállást kínáló ingatlantulajdonosok miatt - írja a Napi Gazdaság.

A hazai turizmus képviselői szerint míg Budapesten 70-120 euró éjszakánként a hotelszobák átlagára, addig egy magánlakásban 40 euróért szállhat meg egy külföldi turista, akár a leglátogatottabb turisztikai övezetekben is.

Ez a Napi Gazdaság szerint ugyan jó a turistáknak és a lakásukat feketén kiadóknak, de komoly kárt okoz a köznek, hiszen az így kiadott lakások után nem fizetnek adót. A csökkenő lakáskínálat miatt ráadásul folyamatosan és drasztikusan emelkedik az albérletek ára, így a bérből élő családok sokkal nehezebben jutnak albérlethez.

Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: számos aggályt felvet, hogy a magánlakásokban működő szállásokat semmilyen szakmai követelmény nem befolyásolja, míg a kereskedelmi szálláshelyek egyebek mellett egy sor közegészségügyi, fogyasztóvédelmi, élelmiszer-, munka- és tűzbiztonsági előírásnak kell megfeleljenek a jogi, nyilvántartási vagy adózási feladatok mellett.

Niklai Ákos szerint az adóhivatali figyelem mellett a “ma még homályos terület szabályozására is égető szükség van”. Azért is szükség van erre – tette hozzá -, mert már az átlagnál nagyobb költésű, üzleti célú utazók körében is keresetté váltak a lakásszállások, ami a drágább, négy- és ötcsillagos szállodák vendégeit jelentő kongresszusi turizmusban, ezáltal a költségvetésben is jelentősebb kiesést okozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik