Belföld

A MÁV-ot is hazavágta a vihar

A dél-balatoni vonalon kimosta az eső az ágyazatot a sínek alól, nem tudni, mikor indul újra a közlekedés. Az ország keleti felében már sikerült megjavítani a késéseket okozó meghibásodást.

A hétfői felhőszakadás országszerte fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben, a dél-balatoni vonalon továbbra is késésekre kell készülni – közölte a Mávinform az MTI-vel.

A Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vonal Balatonszentgyörgy és Fonyód közötti szakaszán a délutáni heves felhőszakadás miatt több helyen is vízátfolyások keletkeztek, a hatalmas mennyiségű víz a balatonmáriafürdői állomáson mintegy két kilométer hosszú szakaszon kimosta az ágyazatot a váltók és a sínek alól. Emiatt az érintett szakaszon bizonytalan ideig szünetel a vonatforgalom, Fonyód és Balatonszentgyörgy között pótlóbuszok közlekednek. A személyszállító vonatok felármentesen vehetőek igénybe a Déli pályaudvar és Gyékényes között.

Kedden a tervek szerint több vagon ágyazatkavicsot szállítanak Balatonmáriafürdőre, hogy kijavítsák a pályát. A munka menetétől függ, hogy mikor indul meg újra a vonatközlekedés a dél-balatoni vonal teljes hosszában.

Már sikerült megjavítani a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Cegléd-Szolnok-Békéscsaba vonalakon késéseket okozó biztosítóberendezést. Ezeken a vonalakon kedd hajnalra már helyreállt a menetrendszerű közlekedés – olvasható a Mávinform közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik