Belföld

Csalás a termékbemutatókon: két új trükkre figyelmeztet a fogyasztóvédelem

termekbemutato(1)(960x640).jpg (Array)
termekbemutato(1)(960x640).jpg (Array)

A csaló vállalkozások egyre kreatívabb módszerekkel igyekeznek kijátszani az új törvényeket – derül ki a köztévé műsorából.

A fogyasztóvédelmi hatóságnál 2008 óta kiemelt ellenőrzési területnek számítanak a termékbemutatók, mert ezeken évről évre egyre súlyosabb szabálytalanságokat tapasztaltak. Tavaly óta be kell jelenteni a termékbemutatókat a helyi jegyzőnél, illetve az elállási idő 14 napra nőtt – mondta Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője az M1 műsorában.

Új módszer, hogy váratlanul becsengetnek és termékbemutatót tartanak, illetve előre megszervezik ezeket lakásokban.

Vannak emellett olyan vállalkozások is, amelyek a korábban megvásárolt termékek visszavételét ajánlják fel újabb összeg ellenében. A fogyasztóvédelmi hatósághoz eljutott esetekben a vállalkozás eltűnt a termékkel és nem adta vissza a pénzt, ami már csalás, rendőrségi ügy – közölte a szóvivő.

A fogyasztóvédelmi hatóság továbbra is azt javasolja, hogy a termékbemutatókon a helyszínen senki ne írjon alá semmit, az egészségügyi vizsgálatokkal összekötött bemutatókon kínált termékek esetében pedig érdemes a vásárlás előtt a háziorvossal beszélni – hangsúlyozta az NFH szóvivője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik