A Blikk újságíróira rontott Kedves Ferenc, mert lefotózták a Szigeten Zimány Lindával – derül ki a bulvárlap cikkéből.
Az üzletember állítólag teljesen kikelt magából, amikor észrevette, hogy a lap fotósa fényképeket készít róla és újdonsült párjáról; először Zimány Linda PR-osán keresztül próbálta megtiltani a fotózást, majd egy ismerősével együtt odament, és minősíthetetlen stílusban beszéltek az újságírónőkkel.
“Több nyomdafestéket nem tűrő kifejezés hangzott el mindkét férfi szájából… Eközben Ferenc barátja a kezében lévő papírtálcáról sült krumplival vágott hozzá a fotóshoz és a stáb társaságában lévő barátjukhoz, aki amikor ezt szóvá tette, vele is üvöltözni kezdtek” – derül ki a cikkből. Végül egy biztonsági őr közbelépése segítette Kedvest visszatérni a távolról figyelő Zimányhoz.
A Sziget oldalán található házirend szerint a milliárdos hiába tiltakozott a fotózás ellen; a szabályzat szerint aki részt vesz a fesztiválon, hozzájárul ahhoz is, hogy esetlegesen fényképek készülnek róla, nevesíteni azonban csak a közszereplőket lehet, de a Blikk által megkérdezett ügyvéd szerint Kedves Ferenc – és persze Zimány Linda is – megfelel ennek a kitételnek.
Fotó: RTL Klub/ Fókusz