Belföld

Családi pótlék: Jön a felülvizsgálat felülvizsgálata

Hiányosan jelent meg a megemelt családi pótlékról szóló rendelet, az asztma súlyos fokozatának magyarázó része lemaradt.

Több ezer tartósan beteg gyermeket nevelő szülő bizonytalan, megilleti-e őket a jövőben a megemelt családi pótlék, illetve kapják-e továbbra is a betegség okán járó kedvezményeket. Aláírásgyűjtés indult a közösségi portálon, 10000 tagja van a létrehozott csoportnak. A tagok között van olyan édesanya, aki elmondta, azért vettek fel kölcsönt, hogy súlyos asztmás gyermekük számára biztosítani tudják a kórházi feltételeket, mert nem szerettek volna intézményben tartózkodni folyamatosan, ami egyébként szintén pénzbe kerül, naponta 200 forintot kell fizetnie a szülőnek.

Menteni, ami menthető

Azt elismerte Novák Zoltán, a SZTE egyetemi docense, hogy a rendelet hiányos volt, nem szerepelt az asztma súlyos fokozatának meghatározása, ez talán okozhatott zavart a felülvizsgálatoknál. A szakemberek még április 25-én összegyűltek Balatonkenesén, hogy megfogalmazzanak egy pontos ajánlást mind a szakorvosok, mind a minisztérium felé. Novák Zoltán szerint az elképzelhető, hogy az elmúlt egy hónapban (április 1-től hatályos a rendelet) előfordulhatott, hogy nem megfelelő besorolást kapott egy beteg gyermek, de ennek orvoslására, eddig nem hivatalos információk szerint, lesz lehetőség. A tüdőgyógyászok javaslata, többek között azt is tartalmazza, hogy 6 éves kor alatt legyen szélesebb az a kör, ahol a súlyos besorolást megkaphatják e gyermekek, hiszen ekkor még a kevésbé súlyos asztmás gyermekeknél fellépő tünet is indokolhat beavatkozást. Novák Zoltán azt hozzátette, hogy szerencsésebb lett volna, ha már takarékoskodó intézkedésre kell sort keríteni, ha inkább a tankönyvtámogatást vonják el a családoktól.

Modern Taigetosz

Az aláírásgyűjtők tovább gyűjtik a petíciójukhoz szükséges aláírásokat, szerintük ugyanis, sok családnál felmerül a kérdés: kenyeret vagy gyógyszert vegyenek. Ráadásul a rendelet nem csak az asztmás, hanem egyéb tartós betegségekre is vonatkozik, mint a laktóz érzékenység, vagy például a cukor betegség. A megemelt támogatások és kedvezmények mellett is sok pénzt költöttek a különböző terápiákra és kezelésekre, eztán a gyógyulásra, a normálállapot fenntartására sem lesz pénzük.

Túl sok volt a kedvezményezett

Az megkérdezett gyermekorvosok álláspontja szerint valóban sok család volt jogosult támogatásokra, kedvezményekre, miközben kevéssé súlyos állapotú gyermeket neveltek, de a jelenlegi helyzetre leginkább a káosz a jellemző, s félő, hogy a vízzel együtt a gyermeket is kiöntik. Ezúttal a szó szoros értelmében.

A Küzdjünk együtt … csoport tagjai egy budapesti demonstráció lehetőségét fontolgatják. A csoport létszáma közel jár a 10000-hez.

Szlavkovics Rita

Ajánlott videó

Olvasói sztorik