Belföld

Uniós pénzből korszerűsítik Röszke és Domaszék szennyvíztisztító-telepét

Uniós támogatással, mintegy 700 millió forintos költséggel korszerűsíti szennyvíztisztító-telepét Röszke és Domaszék – közölte Borbásné Márki Márta független röszkei polgármester.

A két Csongrád megyei község, az 5 ezer lakosú Domaszék és a 3300 fős Röszke 1997-ben épített közös szennyvíztisztító-telepet – emlékeztetett a polgármester a beruházást bemutató sajtótájékoztatón.

A telep kapacitása azonban elmarad a szükségestől, a megtisztított víz minősége pedig nem felel meg az időközben többször módosított szabályoknak. Emiatt az elmúlt években jelentős bírságokat szabtak ki a településekre – tette hozzá.
A két község alkotta fejlesztési társulás 450 millió forint uniós támogatást nyert a telep korszerűsítésére. Az önerőt és a beruházás áfáját pedig hitelből, valamint az elmúlt években az e célra félretett megtakarításból fedezi a két önkormányzat – mondta Borbásné Márki Márta.

A napi 695 köbméteres kapacitású biológiai tisztítómű korszerűsítését néhány héten belül elkezdi a közbeszerzésen kiválasztott Rewox-Harmat Konzorcim. A kivitelezés a tervek szerint – a hat hónapos próbaüzemmel együtt – 2014 októberére fejeződhet be.

Kispéter Géza, Domaszék független polgármestere elmondta, a fejlesztés részeként új, mintegy 4 kilométer hosszú vezetéket fektetnek le, amely a szennyvizet eljuttatja a tisztítótelepre.
A fejlesztésnek köszönhetően megnyílik a lehetőség, hogy újabb lakóterületeket alakítsanak ki a Szegeddel szomszédos településen – közölte a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik