Belföld

Hende: meghajtjuk fejünket a tragédia áldozatai előtt

Holokauszt megemlékezés Hódmezővásárhelyen (Holokauszt megemlékezés Hódmezővásárhelyen)
Holokauszt megemlékezés Hódmezővásárhelyen (Holokauszt megemlékezés Hódmezővásárhelyen)

A honvédelmi miniszter kedden a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján szervezett kegyeleti rendezvényen vett részt.

Hende Csaba azt mondta: ahhoz, hogy megértsük a tragédia súlyát, mindenekelőtt arra kell emlékeznünk, kik és miként tudták “megszaggatni” a nemzet és a benne élő zsidók történelmileg kialakult kötelékét. “Hogyan eshetett meg, hogy valakiket közülünk megfosztottak jogaitól, vagyonuktól, elhurcoltak és megöltek?”

A politikus kijelentette: “nem feledjük a magyar állam felelősségét”, azt, hogy nem védte meg polgárait a jogfosztástól és a fizikai pusztulástól. Ellenkezőleg – engedve a harmadik birodalom mindent elsöprőnek látszó erejének – kiszolgálta a megsemmisítő gépezetet. Ha akkor a magyar államot képviselők minden lehetséges eszközzel elszabotálták volna az embertelen parancsok teljesítését, nem lehetett volna végrehajtani a népirtást.

Annyira erős minden nemzet, amilyen erősen tagjai összetartoznak. Olyan erős a nemzet, amennyire a benne élők hajlandók kiállni egymásért, azokért, akikkel együtt élnek és egy nyelvet beszélnek. Az emlékezés tanulsága: soha többé nem eshet meg újra az, ami hetven esztendeje velünk, magyarokkal megesett – hangsúlyozta a miniszter.

Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. 1944-ben április 16-án kezdődött meg az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidó emberek gettókba zárása. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik