Sport

Pars tíz méterrel verte kihívóját

A zürichi Európa-bajnokság mindkét magyar érmese, a kalapácsvetésben címét megvédő Pars Krisztián és a súlylökésben harmadik Márton Anita is remek teljesítménnyel győzött az első Atlétikai Magyar Szuper Liga döntőjében.

Az olimpiai bajnok Pars negyedikre elért 80,61 méteres dobással lett első, és valamennyi érvényes kísérletével simán győzött volna, miután a második Németh Kristóf mindössze 70,82-ig jutott.


   Fotó: MTI

Női súlylökésben sem volt vitás, hogy ki nyeri a versenyt, miután Márton Anitának jelenleg nincs ellenfele Magyarországon. A viadal igazi kérdése így az volt, hogy a Titán TC atlétája tartja-e jó formáját. Márton aztán bizonyította, hogy kiváló erőben van továbbra is, miután kitűnő sorozatot produkált, háromszor jutott 18 méter fölé, és 18,45 méterrel szerezte meg az első helyet. A 25 éves atléta diszkoszvetésben sem talált legyőzőre: ezt a számot 55,60 méterrel nyerte.
    
A pénteken 100 és 400 méteren is első Kaptúr Éva szombaton 200-on is elsőként ért célba (24.24 másodperc). A hazai közönség előtt szereplő Kazi Tamás pénteki 1500-as sikere után szombaton eredeti számában, 800 méteren is simán győzött (1:48.31 perc), az első napon 400-on aranyérmes Móricz Bálint pedig “zárásként” 200-on is első lett (21.03 másodperc).
    
A Szuper Ligával az volt a szövetség célja, hogy több legyen a versenyezési lehetőség. A pénzdíjas sorozat első szakaszában – februártól augusztusig – húsz pontszerző versenyen vettek részt az atléták, s a legjobb nyolc helyezett indulhatott a döntő 19-19 férfi és női számában a kétnapos viadalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik