Kultúra

A hétvégén Budaörs is „Székesfehérvár-lázban” ég

Székesfehérvári Hétvégét rendeznek május 4-én és 5-én a budaörsi Kika áruházban. A vásárlók megismerhetik a 2013-as Szent István Emlékév programjait, kosztümös élményfotózáson vehetnek részt, valamint megtudhatják, hogy milyen turisztikai látványosságok és rendezvények várják őket az egykori koronázóvárosban.

Kosztümös élményfotózás, valamint a város turisztikai programkínálatának megismertetése is szerepel a Székesfehérvári Hétvége programjaiban. Mindez a lakberendezési áruház és a fehérvári önkormányzat összefogásával valósul meg május 4-én és 5-én.

Együttműködési javaslattal kereste meg az egyik budaörsi nagyáruház Székesfehérvár Önkormányzatát. Ebben a város, az aktuális rendezvények, sőt akár fehérvári cégek számára is lehetőséget kínáltak a megjelenésre. Székesfehérvár a történelmi múltja és jelentősége miatt is kiemelt turisztikai célpont kell, hogy legyen hazánkban. Tekintettel a programban rejlő turisztikai lehetőségekre és a 2013-as Szent István Emlékévre, a város örömmel működik együtt a budaörsi Kika áruházzal. A Székesfehérvári Hétvégét május 4-én és 5-én tartják.

„Székesfehérvár nemcsak történelmi múltjára büszke, hanem a mai ipari fejlettségre, az itt működő cégek gazdasági eredményeire, valamint a kultúrában és a sportban betöltött szerepünkre is. Ha ehhez még hozzávesszük a most megújuló Belvárost, valamint a 2013-as Szent István Emlékév rendezvényeit, akkor azt hiszem érthető, hogy miért ragadunk meg minden lehetőséget a város határain túli bemutatkozásra. Legutóbb az Utazás kiállításon ajánlottuk programjainkat és turisztikai csomagjainkat, most pedig egy Fehérvárhoz még közelebb eső helyszínen, Budaörsön tesszük ezt. Fontosnak tartom, hogy nemcsak a város kapta ezt a lehetőséget, hanem több – többségében kisebb, magyar tulajdonú, vagy szolgáltatásai miatt ehhez a rendezvényhez illeszkedő – céget külön megkerestünk és számukra is felajánlottuk a megjelenés lehetőségét a Székesfehérvári Hétvégén.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A tematikus hétvégék már bevált programok a budaörsi Kika esetében. A városokkal történő együttműködés azonban a lakberendezési áruház egy új kezdeményezése. Szeretnék azokkal szorosabbra fűzni a kapcsolatot, ahonnan a legtöbb vásárló érkezik. Ezeken a hétvégéken a települések bemutatkozási lehetőséget, az onnan érkező vevők pedig kedvezményt kapnak.

„Példátlan együttműködést hívtunk életre Székesfehérvár Önkormányzata és Kika budaörsi áruháza között. 2012-ben a székesfehérvári lakosok rendkívül sok alkalommal keresték fel a Kika budaörsi áruházát. Az irányítószám-statisztika az első 5 település között említi meg a fehérvári vásárlók hűségét. Szeretnénk megköszönni minden Fehérvárinak ezt a bizalmat, így ha ezen a hétvégén ellátogatnak hozzánk, 13% kedvezményt adunk egy kiválasztott termékre! A nem fehérváriaknak pedig azzal kedveskedünk, hogy ezen a hétvégén igyekszünk ízelítőt adni a város értékeiből, mindenkivel megismertetni a Szent István Emlékév színes programkínálatát, valamint szeretnénk elérni, hogy erre a hétvégére minden fehérvári otthon érezze magát áruházunkban.” – fogalmazott Király Ignác áruházvezető.

A budaörsi helyszínen a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. információszolgáltatással és programokkal népszerűsíti a várost és a székesfehérvári rendezvényeket. A megjelenés a Szent István Emlékév jegyében zajlik: hírt adnak az Emlékév kiemelt programjairól, és kvízjátékra hívják az arra járókat, amellyel Emlékéves ajándéktárgyakat nyerhetnek. Amíg a szülők ismerkednek a város turisztikai kínálatával és lehetőségeivel, addig a gyerekek érdeklődését kézműves foglalkozással kötik le.

A királyok városát és a készülő Koronázási Ünnepi Játékokat idézik meg a Vörösmarty Színház királyi kellékei. Ezeket magukra öltve a látogatók kedvükre készíthetnek királyi portrét magukról és a családról, hogy magukkal vigyék az augusztusi rendezvény hírét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik