A LIFELOVER című album a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében debütált pár héttel ezelőtt.
Október 19-én 19:30-tól a fehérvári teátrum kávézójában hallhatja a közönség az új dalokat.
A két zenész korábban az énekesnő kvartettjében és a Bin-Jip nevű kísérleti elektronikus projektben is zenélt együtt. Duóként két éve dolgoznak aktívan. Az új repertoárt közösen írták, darabjaira a dalszerű jelleg és a kreatív, improvizatív előadásmód egyaránt jellemző – írja honlapján a Vörösmarty Színház.
A dalok szellemesek, érzelmileg és dinamikailag széles skálát járnak be, mégis mindvégig sugárzik belőlük az életszeretet. A megjelenést Nyugat-Európai bemutatóturné is követi majd.
Fotó: Facebook